Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1213.

1213.

A világmindenség több, mint mit látunk,

és ez így van ennek mindkét értelmében,

megfigyelésünkkel határnál megállunk,

s létét sem tudjuk felfogni szükségképpen.

Igen sokáig nem volt gond korlátunkkal,

égbolti csillagoknál nem néztünk tovább,

azóta van baj tudós elvárásunkkal,

hogy mögéjük lát eszközünk és még tovább.

Mert megtudtuk, hogy a nagy környezet tágul,

de még gyorsabban, mint a fény sebessége,

arrafelé az ember csak bambán bámul,

s szomorú, hogy elérhetetlen mélysége.

Azért van így, mert ott is csak azt kereste,

hol találja a teremtő kiárasztót,

ahonnan világ eredőjét kilesve

talál biztos pontot, hitet kiválasztót.

Ez mindig ahhoz kellett, mondhassa bátran,

hogy ő lett kizárólag kedvezményezett,

s nem is csak az ember úgy általában,

hanem akit eddig az Isten fényezett.

S teremtés koronájaként beállítva

maga koronahordozó lett a fejünk,

legalábbis azt a hiedelmet szítva,

vannak hatalmasok, s vannak, kiket fejünk.

Innen ered velős világmagyarázat,

hogy kiemelt részesül mindentudásból,

és nem olyan ez, mint gondolat-halászat,

összeszedni igazat mástól és mástól.

Részesülésért pedig meg kell szolgálni,

avagy szolgáltatást e célra szervezni,

mihez az elvárást nem ki kell találni,

idők teljében tudomásul kell venni.

Köztük az is aztán meg lett fogalmazva,

miként viszonyuljunk a világ létéhez,

minek következtében el lett halasztva,

hogy éppen elérjünk tudásunk széléhez.

Azaz mindig voltak, akik birtokolták

az embert meghatározó ismeretet, 

s ha nem is, de magukról ezt állították,

nyomatékul forgatták a fegyvereket.

Így önmegismerés szintén akadozik,

nem hagynak elvonatkoztatni magunktól,

feltárt ténysor látásmóddal találkozik,

s ismeretlen nevet kap ismert utunktól.

Megértésünkön keresztül megérteni

a végtelent, sosem leszünk rá képesek,

ott a félsz, hogy nem fogunk eleget tenni

teljességnek, s nem elég ez a kis szelet.

Töredék, parányiság valós igazság,

amivel a megismerésben számolva

rájöhetünk, hogy mi az igazi nagyság,

emberkülönböztetéssel leszámolva.

A szabadság tehát egymástól kifelé

és magunkban befelé kell hogy működjön,

így nem lép felfoghatatlan eszünk elé,

határtalan létben létezés nem börtön.