Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1221.

1221.

Egyedül vagy-e elhagyatva, ha érzed,

vagy inkább szükségleteid terén nyílott

réstől borzadozol, ahol nem befelé,

kifolyni látszik pénzed, még meg sem hízott

zsebedben, de már ki kell adnod egy szálig,

s hamar megtanulod, hogy mi az a hitel,

ha hiteles vagy, kaphatsz kölcsön hóvégig,

s máris befeszül szigorú életvitel.

Innentől kezdve felelősséged megnő,

hiszen ki tudja, mit veszélyeztetnél, ha

nem kuporgatnál össze visszaadandót,

nem engedheted meg, mit korábban néha,

hogy elereszd magad, sőt kirúgj a hámból,

és ettől úgy érzed, számkivetett lettél,

büntetned kell magad, bár nem nyilvánosan,

pedig nem is igaz, hogy te léha lennél.

Elgondolkodsz fura, fránya helyzeteden,

mi az, amit rosszul csinálsz, szorgalmasan

dolgozva hivatásod szép menetében,

mégis az anyagi helyzeted elhasal.

Igen, ismered, hogy addig nyújtózz,

ameddig a takaród ér, de jólesik

az is, ami azon kívül úgy adódik,

mint természetes igény, semmit nem veszít

értékéből, amikor ritkán visszatérsz

hozzá, áldozol rá, és nem vagy fényűző,

csupán igényes, nemcsak kenyérrel él az

ember, olyan ez, mint cipőben a fűző,

kenyérben a kovász, ami összetartja,

ízét is megadja és nagyra növeszti,

életünk lényegét is birtokolnunk kell,

hogy nem érezzük, maradék vagyunk, reszli,

hanem élenjárók emberség-gyakorlat

terén, s ha nincs is meg mindenünk, ami kell,

a szakadékot jókedvünk áthidalja,

szeretnek is, érezzük, jósorsunk kikel

abból a vetésből, amit lankadatlan

lelkesen végzett tevékenységünk jelent, 

és ami összekapcsolja közösségünk,

múltból jövőt épít, szolgálva jelent.

S amikor gondolatunk idáig eljut,

észrevesszük, hogy majdnem kivétel nélkül

mindenki ezt csinálja, úgy nem független

pénzügyeit tekintve, bele nem szédül,

meg sem kottyan neki, nem igának látja,

mert több haszna van, mint mit rá kell költeni,

és ezért emberséges megoldásként él,

bizalmat élvezve, adósságba veri

magát, minek terhét élet édesíti,

sava-borsát élvezheti jó időben,

éppen családot is kiteljesíteni,

az aztán már nem egyedüllét, de bőven

megüti vágyak, kívánalmak mércéjét,

mert ha a világod úgy lesz berendezett,

nem húzódhatsz vissza, megfogod a kezét

szerencsédnek, mi tehát másoktól érkezett.

S ha intézményesedve is, de mégiscsak

az emberi közösség, ami felemel

elegendőt nyújtva, hiszen megérdemled,

adósság formájú boldogságba vezet.