Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1224.
1224.
Olyan, mintha elavulttá vált volna
a szerelem rajongás része, egyszerűbb
lett a beteljesüléshez vezető út,
lerövidült, ha tetszik, de már kiderült,
hogy miatta sorsa megpecsételődött,
annak egésze húzza a rövidebbet,
igaz szerelem ritka, mint fehér holló,
titkolni kell, ha nem érzel lenni szebbet.
Itt múltból örökölt mintákat is látunk,
két irányban futnak jó–rossz előzmények,
gyilkosságig fajuló tiltás egyik ág,
más határtalan örömről virágének.
Ezek pedig történelmi mélységjelek,
végtelen időből jön a szerelmesség
természetes megélése, s falakat húz
fiatalok közé hatalmi éhesség.
Nemcsak uralkodói szinten folyt mindez,
s bár hagytak egyszerű népet házasodni
kedvére, csatákba vittek legényeket,
nem tudott a szerelem kibontakozni,
mert sokan odavesztek, lányok pártában
maradtak, siratták hősholt kedvesüket,
amott meg a vagyon egybetartásához
nem nőhetett élet szerelem vágyában,
hanem a jó házasság hozomány-függő
volt, a szülői akarat érvényesült,
nem csoda, ha modern lázadás jött aztán,
de benne nem ész és érzelem egyesült
család és tűzhely melegét megőrizve,
mert a kiszolgáltatottság lett erősebbé
az embertömegek szintjén, mozgékonyság
a jellemző, közösségbomlás, szerencsés
esetek kivételnek számítottak már,
s addig eszményített természeti népek
sorsa is megpecsételődött, hivatal
szervezett versenyt, hogy kik a világszépek.
A divatőrület elsöpört egyéni
kezdeményezést, hagyott alkalmazkodást
csupán, felgyorsított folyamatokat úgy
irányítva, ne láthasson senki csodát
a szerelemben, mi hűségessé teszi őt
egy életre, azaz függetlenné, párban
élővé, gyermekért áldozóvá és
boldoggá, saját utat önállón jártan.
Megy hát a harc a lelkekért ma ugyanúgy,
mint régen katonákért, robotolókért,
lényeges követelmény a gépiesség,
elhallgattatják, ki emberségért szót kért.
De azért Júlia még mindegyre éli
felismerve, üdvözölve a szerelmet,
Rómeó is azonos marad magával,
nem kér a haláltól életért kegyelmet.
Mentsük meg hát fogunkban átvíve túlsó
partra özönvízszerű áradás között
létünk zsengéjeként a szép kapcsolatot,
s bár minden mulandó, az még lehet örök.
Comments