Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1241.

1241

Sokan hiszik, hogy a nagyvilág dolgai,

összefüggései őket személyesen

érintik, figyelni kell rájuk, fontosak,

sőt, vadászni rájuk, ülve magaslesen,

amit a nemzetközi hírszolgálatnak

köszönhetnek, de nem veszik tudomásul,

hogy így hozzájuk csak megszűrt hírek jutnak,

érdeklődésük szűkös világba zárul.

Szűkebb, kevesebb, mivel találkozhatnak

annál, ami a valóságot alkotja,

értelmezéshez keresett adatokkal,

merev kerete szigorú szabály csokra,

mesteri beállításokat használva,

nehogy megjelenjen másféle igazság,

mint amit nagy folyóként magában sodor

átfogó érdekár, örök hatalmasság.

De hogy ez mi valójában, arra tehát

senki sem figyel, lefoglalja rengeteg

esemény, személy és jelenség nyomása,

ne maradjon le semmiről, érte remeg,

részesének érzi magát, ha tud róla,

közben szinte elfeledkezik magáról,

nehézségek mellett feladatairól,

s nem lát közel s távol jövőbe a mától.

Tervezés s következetes végrehajtás

helyén külső irányítást kap élete,

divatos mintáknak önként behódolva

észrevétlen fordul meg a világ vele,

nem véletlen: beláthatatlan irányba,

miért mindennapos munkát elmellőzi,

hite álomszerű törekvésre vezet,

hol nem ő a cél már, más ételét főzi.

Azaz olyat választ, költ rá, támogatja,

ami bár látványos, de hamar megszűnik,

élvezetes ugyan, de a boldogságot

nem hozza el, természetes helyett művít

gyakorol, használ, sőt dicséretét zengi,

s mintha az új régivel nem férhetne meg, 

csak a legfrissebbet becsüli, keresi,

s minőség híján elmulasztott lesz remek.

Így hát csökken, vagy ki sem nő önbizalma,

gépiessége, függősége sem látszik

számára veszélyesnek, ha élvezetes,

s ami jó, amellé nem örömöt társít,

hanem fokozandót a végtelenségig,

miből kielégíthetetlenség támad,

hiszen szinte vakon lehetetlenre vár,

rabjává válik bennfentes szándékának.

Ehelyett tehát rangot csak annak adjunk,

mi közvetlen körülvesz, elérjük kézzel,

minden más távoli, ha szükséges, legyen

tudatunkban, tényét szabályozzuk ésszel,

s érzelmeinket szeretteinkre költsük,

higgyünk nemzedékek folytonosságában,

ilyen közeget értékeljünk, alkossunk,

teremtsük magunk, hogy rázzon szellemáram.