Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1270.

1270.

Napi példa lett életből kilépésre a mozgóképes háború sok

sokkoló híradása, hogy már-már meg sem döbbent egyértelmű tanulsága,

hogy jöhet olyan idő, eseménysor erre kanyarodása, és áldozat

én leszek, szeretteim, népem tagjai, s erről vajon ki fog beszámolni?

Mert most túlélők nagy tömege közt vagyunk, nem súrolja fejünket a halál,

még csak felelősség sem terhel mások haláláért, mit nekik szánt a sorsuk,

gondoljuk helytelenül, mert minden olyan lépést ember határoz el, amely

milliókat érő fegyvereket vet be, s hogy ő ezt teheti, megengedik.

Lehet, az ő országa ereje elegendő hozzá, de áttételesen

mégis beleegyezik mindenki a táboron belül, mellyel szemben ott áll

a másik tábor, vagy csak alakulgat, de nem tudjuk, mi lesz a vége, egykor

majd elítélhetnek mai közömbösségünkért, gyáva tétovaságunkért.

Akkor az majd nem lesz mentség, hogy csak kapkodjuk a fejünk, hogy ilyen történhet,

s mire észrevesszük, már nyakig benne vagyunk, vezetőink kérdezés nélkül

adtak pénzt, paripát, fegyvert az egyiknek, s a másikat úgy ördögítették,

nem lehetne kimaradni szidásukból, állásával játszik, ki nem teszi.

Mert az erkölcsi tartásnak olyan alapjai rendülnek meg most, veszélyes

irányt véve, amit két évszázad óta megingathatatlannak véltünk, és

egyre mélyebbre építeni láttuk az emberi természet lényegéből

nyerve, már világháborút is egyszeri elferdülésnek feltételezve.

Amit mindkétszer kijavított az emberi értékek rendíthetetlen

képviselő országcsoportja, aztán az ilyen veszély végleg elhárulni

látszott, ahogy a szélsőséges törekvések legnagyobb árja magától és

békésen lecsillapodott, s beállni gondolhattuk a kanti örök békét.

Hajh, de hogy bűnök még keblekben gyúlnak, riadtan kellett észrevennünk egyre,

helyi háborúktól nem szabadultunk, megszokottá lett mások szenvedése,

s mintha a szerencse nem véletlenül pártolt volna a mi tájékunk felé,

elhittük a hazugságot, hogy kiváltságainknak érdemi alapja lehet.

Mert nem volt, mi is csatolt haszonélvezői lettünk világelnyomásnak, mit

ipari és kereskedelmi világrendnek álcáztak, s vele mi jártunk jól

igazából, a fejlettek, mert a fejletlenek egyenlőtlenül fejlődtek,

mérhetetlenül megszaporodva sem bírják már tovább kiszolgálásunkat.

Ezért aztán konc feletti marakodást látunk itt valójában, ki legyen

az úr a nyersanyag- és munkaerő-áramlás fölött, beleértve elmék

feletti hatalmat is, azaz most vált legnagyobbá kísértés veszélye, hogy

világ uralmát kell kicsikarni mindenáron, s az ár pusztulása lehet.