Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1272.

1272.

Eszmélődésünk történelmi téren nem megy egyszerűen tanítás által,

mert abban a tények bonyolultabban jelennek meg, mint ahogy vannak, voltak

valójában, vargabetűt tesznek, logikát tipornak, aláfekszenek a

régóta uralkodó idegen érdeknek, nemzetünk alázzák-gyalázzák.

De hogy felébredjen eszmélődve bármelyik tagja, nem elég kimondani,

hogy az igazság más, mint mit kényszerűen többségében még tanítanak,

ilyen figyelmeztetésre csak legyint a jónép, hiszen ő másként tanulta,

nem fog híg leleplezés szavára ugrani, sűrű, súlyos érvek kellenek.

Érvek, gondolatmanetek, következtetések, ha már a földből elővett

tárgyakat is átértelmezte a történetírás, mitől szinte üres lett

múltunk, közben üres messzi földre gazdag hatalmi világot szerkesztenek

az időrend felborításával, hogy előbb szüretel az úr, mint vet a pór.

Ezt kell hát alapul vennünk leletek hivatkozásában, hogy fegyvereket

korai időben sehol sem találunk, fémből különösen, de a békés

célú, az élethez gyártott edények serege tárulkozik ősidőkből,

melyek készítési gyakorlatából később a fémolvasztás is származott.

Ugyanezt látjuk az eszközöknél, szerszámoknál, hogy évszázezrek kellettek

kifinomodásukhoz, és harci célra csak évezredek óta használják,

s pattintott kőpengéket milliószám ásunk ki kezdeti műveltségekből

hiába, mert múzeumainkat fegyverekkel örökösök telerakták.

És még annál is több uralkodói kellék, jelvény, jelkép sorakozik ott,

arany és gyémánt csillog-ragyog rajtuk, hogy káprázik a múltba merengő szem,

hogy mi volt a célja és ára mindannak, nem firtatja a felszínes elme,

minthogy még ma is drágák az ékszerek, igazi jelentőségük homályos.

Az pedig, nincs mese, egy másik világ fényének idevarázslása véres

harcok rémét eltakarva, minek köszönhető lett a jelen fényűzése,

de csak szűk vezető rétegnek, akik szerepe a rend biztosítása és

a jövőbeli biztonságé, amihez továbbra is fenn kell tartani őket.

Ám földi gazdagság nem juthat mindenkinek, s hogy soha eszébe se jusson

vágyakozni rá, elrettentő példát mutatott harcosok véráldozata

a köznép számára, akinek munkája szolgáltatta betevő falattól

a bíborköpenyig az élet javait, közben ő is megélt, s tán boldogan.

S ha nem hátra, hát előre gondolhatott magának örök életet, amit

mi most tehát kiegészíthetünk visszafelé, ha nem is a teremtésig,

de az első földi paradicsomig, melyet a mi őseink alkottak meg

szorgalmas emberekként, nem békeharcban, de a természettel barátságban.