Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1296.

1296.

Világbotrányt okozni nem botrányhősök

szoktak, őket kis balhék érdeklik, s átfogó

jelentőségűnek beállítani, felnagyítani

bizonyos erre alkalmassá tett eseteket, külön

műfaj, amely bebújik felszínt borzoló esemény

mögé, s ha jól tálalják, mindenkit elér rettenete.

Vagy csak érzékenységet karcolósága, mert

nem szoktunk hozzá jellegéhez, arculcsapásához,

de amíg nincs valódi jelentősége, befolyása

a meghatározó folyamatokra, azok folynak a maguk

medrében, de ezt tehát nem verik nagydobra,

csak a beavatottak tudják az igazságot.

És ők maguk sincsenek ezzel tisztában többségükben,

hogy milyen szerepet játszanak saját boldogulásuk

keresésén túl, mert hisz’ lépcsőzetesen épül fel

az egyre nagyobb befolyásgyakorlás, a kis halak

örülnek, ha nem falják fel őket a nagyok,

legnagyobbakról pedig csak ők maguk tudnak.

Ilyen mód foglalkoztatva van felfogásunk, türelmünk,

de lényegtelennel vesződünk, s még ha sikerül is néha

ellenállni valaminek, nem jutunk közelebb a

megoldáshoz, a kiváltó okhoz és szándékhoz, ami

tehát igen mélyen gyökérző összefüggésrendszert

érintve történhetne csak meg.

Több mindenből tevődik össze, ám az a lényeg

egy fogalomba is belesűríthető, és ez a tőkehiány,

szükségletek, vágyak és lehetőségek nagy-nagy

távolsága szerte a Földön, földrészek,

tájegységek színvonala szerint különbözve,

s lélekállapottól függően érezve szorítását.

Fokozatai vannak a tényleges nyomortól

a szerény életen át jólétig, dőzsölésig,

s utóbbi pazarlását is úgy állítják be,

mintha az lenne a tökéletes minta, amivel

tartósítják a helyzetet, és így mindenki kiszolgálja

a fennállót, alig derül fény a valódi okra.

Mármint arra, hogy miért csak az álmok és csodák

nyújtanak vigaszt elérni egyszer, no nem teljességhez,

csupán az egyensúlyhoz, mi teremti a jövőt,

többet a kevésnél, jobbat a jelennél, azoknál

persze, akiknél most még fáj minden pillanat,

mert aki gazdag valamennyire, az az is maradhat.

Nem belátható, ezt felfogni miért olyan nehéz,

hogy miért nem történik megfelelő intézkedés

a javításra, miért a maguk útján mennek a rosszra

vezető dolgok, azaz felhalmozva még többet,

ahol már sok van, és még azt a keveset is

elvéve a sokaságtól, hogy több nyomorogjon.

Az erre való válaszkeresés helyett azt szokták

ecsetelni, hogy mindenütt emelkedett az

életszínvonal a földön, eljutnak a vívmányok

még a legtávolabbi zugokba is, csakhogy annak

is van saját rendeltetése, felmérni erőforrásokat,

hogy előbb-utóbb kihasználhassák őket.

Így hát minden marad a régiben a nagy

előrehaladás ellenére, mit mai világunk mutat,

a tekintetben nincs változás, hogy ésszerű

lehetne végre a kapcsolatrendszer, embertől

induló, ne természeti szükségszerűségként

mozgó, kevesek előnyére, sokak kárára való.