Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1297.

1297.

Az adathiányból fakadó hátrányt nem szoktuk

figyelembe venni, mikor elismerjük a múltat

olyannak, ahogy közvetítették felénk

akkori ábrázolói, amikor történt, illetve

helyesebben, kortárs szerzőket magukhoz

igazítottak utólag hiányokat előnyükre fordítók.

Legyen az időbeli vagy térbeli távolság, ha vissza

kellett vezetni a jelen, a közelmúlt ottani

hatalmát a régmúltba, nem számított az

adathiány, át tudták hidalni fegyveres harcok

oda helyezésével, egy-egy győztes csatát

meghatározónak tekintve, ahogy ez megy még ma is.

Ilyen csatákat pedig el lehetett helyezni

a térképre rajzolt Föld sok olyan pontjára,

ahol a hódítás esetleg több évtizedes véres harc

árán valósult csak meg, vagy árulás folytán,

a lényeg, hogy uralkodónak lehessen

beállítani oda uralkodóházat leszármazottakkal.

Úgy is mondhatjuk, hogy a késői korok

mutatta világot vetítették vissza a messzi

múltba, amikor még ott nem volt az, mint

később, ahogy szinte behálózták az egész

Földet ugyanannak az uralkodó családnak a

képviselői, távoli rokonai, kegyeltjei, támogatottjai.

És az a leírás, amit ráhelyeztek erre

a modern térképre, persze tartalmazott

olyan szereplőket, eseményeket, torzsalkodásokat

és szövetségkötésnek titulált megállapodásokat,

mindezt csak kicsiben, apa és fia, testvérek,

rokonok közt, (háza)népük irányítására.

Sokkal kisebb méretben tehát, mint amit

a sok sulykolás hatására ma már természetesnek

veszünk, elfogadunk, pedig itt kellene észnél

lenni és következetesen érvényesíteni azokat

a szempontokat, hogy mi kell háborúhoz,

fegyverkészítéshez, katona, hadsereg állításhoz.

Gyártásnak mondjuk és közlekedésnek, terméknek

és szállításnak, amit nem nélkülözhet a csata,

háború előkészítése, felvonultatása a helyszínre

mindannak, amit meg sem nagyon említenek,

de igen szükséges, s meg sem kezdhető nélküle

harc, sőt, el sem indulnak abba a csatába. 

Olyannyira, hogy királyi jog volt katona

és hadsereg kezelése, ha valaki más csapatot

gyűjtött, híre ment, és a terület ura ott termett

és leverte a lázadót, ám el kellene gondolkodni

ezen az „ott termett” kifejezésen, mi azt jelenti,

az ismert múlt sokkal kisebb területű.

Kicsi ahhoz képest, ahogy láttatja a történetírás,

és a hiányzó kérdések és válaszok a megszokás

és annak erőltetése miatt úgy lettek elintézve,

hogy annak a hadvezérnek, uralkodónak, aki ott

nem is járhatott, de „győzedelmeskedett”,

a neve elé Nagy jelzőt tettek.

Eme általános érvényű és kiterjedésű

történelembírálat nem mehet bele a részletekbe,

de ott is van utólagos felnagyítás, a könnyűlovas

harcmodor például eurázsiai távlatokat nyit

sokak számára, akik azért itt pontos

számításokat sosem végeztek.

Éppenséggel vissza is fordítható a dolog,

azaz ha van híradás két pont közti táv megtételéről,

akkor a hír igazát úgy tarthatjuk meg, hogy

helyeket nem mai helyükön keresünk, de

ehhez egész történelmünket át kell értékelni,

Valóság Nagyúrnak alárendelni szemléletünket.

Ezáltal igen gyanús időbeliségek is

megváltozhatnak, helyükre kerülve az időskálán

igazabb emberiség-felépülést láthatunk,

mi mennyi időbe került, s fog ezután is kerülni,

ebben gyorsítások veszélyét a hamisítások

kiküszöbölésével már el tudjuk kerülni.

Egyáltalán, az közhelynek számít, hogy a háborúhoz

elsősorban pénz kell, s azt látjuk a történelemben,

 hogy ez a pénz sosem okozott gondot, mindig

lett, ha volt a háborúra akarat, s hogy ennek

a sorrendje fordított, azaz a pénz akar valójában

háborút, ez titok, a legfőbb adathiány számunkra.