Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1298.

1298.

A képzeletbelihez viszonyulásunk adja

emberi lényegünket, és a sorsunk múlik rajta,

hogyan értékeljük, ahol nagy nehézséget okoz

függetleníteni magunkat az érzékelés hatalmától,

s ha sikerül, csöbörből vödörbe eshetünk,

mert fellép képzetek még nagyobb ereje.

A gondolkodásunkról van szó valójában,

amit az emberi életünk tesz lehetővé, így hát

a magyarázatához, hogy honnan van a képzelet

és gondolat, kihagyhatatlan az ember eredete,

akihez pedig a világé szükségeltetik, ahol

magunkat szüntelen megjelenni látjuk.

Még alvásunk idején is vagyunk, s ugyanazokként

ébredünk fel, mint voltunk, mások vesznek körül,

akik közül az idősebbek szoktak halva eltűnni,

s fiatalabbak utánunk születve egyszercsak

megjelennek, de a világ másfajta élőlényekkel

is szolgál: végtelen növényzet és állatsereg.

Valamikor viszont tehát észrevehettük,

hogy mi olyan lényekké váltunk, akik többet

tudnak, többre képesek, mint a flóra és fauna,

de ettől nem változott sokáig semmi, ugyanúgy

az alkalmazkodás jelentette a túlélést,

a körülményekhez, időjáráshoz, szükségletek szerint.

De a képzelet és gondolat már igen régóta

önállóságként ott volt legalább egyesek fejében,

öregebbekében, tapasztaltabbakéban,

és ők közvetítették a fiatalabbak, zöldfülűek

felé, s ennek lett hagyománya, valamilyen

fokon intézményesült a tudás átadása.

Ettől kezdve viszont már nyilvánvalóként

volt jelen a közlekedés fejtől fejig, s ami átment,

előbb talán mutogatással, érzelmi hangokkal,

az megkülönböztette nemcsak az adót és vevőt,

de a felfogandót szintúgy, mert sikeres

tevékenység, vagy hiánya, rámutatott a tényezőkre.

Későbbi fejlemény lehet, bár sokezer éves

ez is, hogy külön létezést kezdtek gondolni a csak

gondolt szereplőknek, valami felfoghatatlant, és

ebben tudtak megnyugodni, mikor tehetségük,

létezésük határait tapasztalták, de mindez

kétséges, éppen a valósághoz viszonyuk miatt.

Az pedig azt mutatja, ami talán manapság van

visszatérőben, hogy a végtelenséget nemcsak

felszínesen, megfoghatatlan, láthatatlan nagyság,

messzeség jelentette számukra, hanem gondolatvilággal

is meg tudták támogatni a magyarázatlan

jelenségeket, képzelt folyamat mentén.

Azaz ha valami megtörténik, és nem tudjuk,

miért, attól még van oka, s azt képzeletileg

kell számontartani, műveletet végezni vele,

hogy közelebb kerüljünk megértéséhez, még ha

csupán feltételezetten is, hiszen így leszünk

világunkkal egyre azonosabbak, mi egyedüli cél.