Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1313.

1313.

Ömlengés és gondolkodás különbsége egyből látszik

a mondatszerkesztés mikéntjéből, főleg ugyanaz

állítás más szavakkal megismétléséből,

az üres, indokolatlan minősítgetésből és

végül az elmés, velős következtetések

következetes hiányából és nélkülözéséből.

Ha jönnek szokatlan, sőt új szavak, fordulatok,

nemcsak színesítés célból, de a kifejezés

pontosságának elérésére, az már a gondolat

önálló életre kelését jelzi, mintegy megragadtatja

magát író, gondolkodó révén, hogy világra

jöjjön, fájdalommentesen, s igen gyorsan.

Hirtelen tehát, s lénygében a legkisebb

ötlettől a hosszadalmasan előadhatóig

ellenállhatatlanul tör fel, mint a gejzír,

bár gejzírt senki sem látott élőben, de mondja,

mert képen igen és a hasonlata igen képszerű,

látványos, életszerű, jól illik erre a helyzetre.

S mint e kis kitérő is mutatja, a gondolkodásnak

ősi képszerűsége állandóan hasonlatokkal

dolgoztat bennünket, mintegy kiragadva azt

a mondanivaló zökögéséből, meglódítva

a valóság szekerét, kirántja a kátyúból,

ha elakadna a gondolatmenet, csodaszer.

Annyira, hogy aki nem él vele, rögtön lejjebb

adja nemcsak a színesség követelményét, de

magát a megfelelést, azonosságot kockáztatja

a szózat és tárgya között, az égszínkék például

sokkal többet mond nekünk, mint a sötétkéknél

sokkal világosabb árnyalat tudákos emlegetése.

És ebben az énnel kezdett mondatok sem segítenek,

sőt ahogy ő látja, az magánügy, a lírikus költők

éppen érzéseik egyetemessé emelésén

ügyködnek szorgalmasan, ösztönösen, olyan

utat választva, melyen mi, olvasók is szívesen

járunk, mert ismerősen hangzik fülüknek.

Annak ellenére, hogy tele van élvezetesen

találó hasonlattal, azoknak sokféle válfajával,

de mind megragadó, mert már megragadott

valamit, amit mi eddig nem, és széppel

gazdagítja lelkivilágunkat, azonosulni

tudunk vele, ami visszatérés az ősi állapotba.

Amikor még mindenki mintegy művészien alkotva

beszélt, megfogta és mutatta, miről van szó,

közel vitt hozzá testben is, utána csak lélekben,

úgy magyarázta el, amit ő tudott, hogy a tanítvány

tökéletesen és élvezettel követte benne,

kézzelfoghatóan megjelent az eredmény.

Ezt a hatást kellene visszahozva elérni ma is minden

beszélőnek, s az elvont tanulmányok szerzőinek,

nem fekete dobozba önteni a szavakat, hogy

csak a bemenet és kijövet látszik, hogy agyunk

vegykonyhája ne legyen titkos homályban tartott,

a közlés mindenkit elérjen megérthetően.