Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1314.

1314.

Elvárásunk minden magyarázattól, hogy

működőképes legyen oda-vissza, régi, jelen

és eljövendő eseményekre, összefüggésekre,

azaz minden helyzetre, és e mindiget úgy

használjuk, mintha Ő helyében lennénk, aki

a világ keletkezésétől végéig jelen van, felügyel.

De hát mi nem voltunk jelen nemcsak a

keletkezésénél, de hosszú-hosszú évmilliárdokig,

még a Föld sem, aztán maga az életünk csak

pillanatnyi a mindenséghez mérten, miért akarjuk

belátni, belakni az egészet, ebben valami

korábbi beidegződés vezérelhet bennünket még.

Lehet, megszoktuk, hogy mindenre van

magyarázatunk előbb-utóbb, ami csak felbukkan

előttünk, szembejön kikerülhetetlenül vagy

titokzatosan bujkál előlünk, de jeleiből rájövünk a

létezésére, kutatjuk, ahogy közel mentünk mindenhez

megnézni, ma már inkább eszközeink révén.

Ezt az állapotot örököljük tehát az újabb fajta

magyarázandók nyilvánvalóvá válása után még,

és a kíváncsiságunk utóbbiak esetében is

fennmarad, s bár megfontolandó lenne,

hogy ez nem fog menni, megszokás nagy úr,

elvárjuk az új fizikától a világmagyarázatot.

Vagy a biológiától az életét, embertudománytól

sajátunkat, s ez nemcsak a testet érinti, hanem

lelket is, azaz az agyon túl a gondolkodást,

a nyelvet, és az elvont tartalmakat, de

olyan magas szinten, amit elérni bonyolult

tanulási folyamatot követel magának.

Ha ezeket valaki szorgalommal és észtehetséggel

végigjárja, lesz csak alkalmas a további

kutatásra, ahol az eszközök megvannak már

 többnyire, velük olyan összeállításokat,

feltevéseket lehet ellenőrizni, amiket

elmés kísérletként teljesíttet a kutatója.

S ebben tehát átlagemberként már nem igen

tudjuk követni tudósunkat, de egy idő után ő sem

vállalkozik a mi szintünkön magyarázattal

szolgálni eredményeiről, az külön szakma

lenne, a népszerűsítés, a közvetítőtől

elegendő tudást és hajlékonyságot követelve.

Nem véletlen, hogy ezen a téren nagy a lemaradás,

a tudósoknak sem idejük, sem kedvük, hogy még

ezt is vállalják, ha már olyan sokat tanultak,

inkább dolgoznak a szakmában és tudóstársakkal

értekeznek időnként, kicserélve tapasztalataikat

olyan kérdésekben, amit csak ők értenek.

Azért vannak, akik áldoznak erre, magukat

népszerűsítve inkább, mint az eredményeiket,

mert a nagyközönség támogatására szükség

van, sőt időnként kiderül, hogy jó visszatérni

az egyszerűbb fogalmazáshoz, mert a józan ész

sosem mellőzhető, s ami annak megfelel, előrevisz.