Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1322.

1322.

Valamikor a világ túllépett rajta, hogy csak

sima rezgés és hullámzás legyen, rétegződött

keresztbe-kasul, és már csomókat alkothattak

szálai, találkozván és összebogozódván.

Kibogozni máig nem tudjuk, sejtve,

hogy nem tudjuk, de feltételezzük, hogy ütköztek,

ezért egyesültek, holott ez ellentmond szövet-

képzésnek, már akkori szövetség-képződésnek.

Benne volt tehát addigi mind, mikor a világ

tovább tágult és tömörödött, s kapukat nyitott

egymásnak, és azon bemenni tudó alakzat

vállalt további egységeket alakítani.

Megmaradva ott is olyannak, amilyen volt, sőt,

lehetőséget teremtve különbözőségből

előnyt kovácsolni, újat alkotni, nem úgy, mint

a mai teljes elv-azonosság kívánalma.

S e szerveződés egyszer vak önjáróból látó

önakaratúvá vált, de már előtte helyben

állva, magasra nőve széttekintett a tájon,

melynek zegzugaiba eljutni érdemes lesz.

Eme zugok lehetőségeket jelentettek,

kihasználandókat bonyolultabbá válni, hogy

élvezetesebbé legyen életnek nevezett

világunk a maga öntudatlanságában is.

Ez az érzéstöbblet miből-mennyit szabályozás

mellé jőve majdnem örök időkre szólóan

érvényesítette fennmaradás, szaporodás

követelményének kalandos teljesítését.

Az alapszövet mintájára alapszövetség

alakult ki mindeneknek felhasználására,

hol a szereplők eleget kapnak és adnak,

azon túlra merészkedni nem volt vállalkozás.

Nem úgy, mint amikor minőségi képességek

egyesítéseként emberként jelentkeztek jó

elődeink, és átlátva helyzetüket, újabb

lépcsőfokként megkülönböztették önmagukat. 

Miáltal jogot nyertek az összes többire, mi

körülöttük nyüzsgött, számukra, értük adottként

tekinteni, hasznukra fordítani, még többet

megtudva róluk közös tevékenykedés során.

Növényi és állati létezés fölé azért

kerülhettünk, mert közölni kezdtük a fejünkbe

jutott gondolati tényeket, hasznosságokat,

cselekvés menti és anyanyelvi gondozással.

De a természetességnek is föléje nőttünk,

feledve kiegészítődés alaptörvényét,

mintha a világ értünk való szolgálat volna,

de mert nem, mi szolgáljuk egymást egyensúlytalan.