Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1325.

1325.

A bölcsesség lényege nem a megállapítás,

hanem a tanácsadás, mégpedig azért, mert nincs

nehezebb dolog, mint más helyébe beképzelni

magunkat úgy, hogy helyt is álljunk a gyakorlatban.

Szépeket mondani könnyű tehát, okosakat

is, de olyat, ami kiválóan megvalósul,

nyilvánvalóan betölti szándékozott célját,

bátorságot is kíván a közlőtől ész mellé.

A szép esetében úgyis lesznek, akik éppen

azt nem találják szépnek, azaz a művészetben

is van kockázat, de az érzésünk meggyőzhető,

csak ismerni kell jól érzéki elvárásunkat.

Ez pedig igazán hasonló a hasonlónak

örül elven működik bennünk észrevétlenül,

mert ebben is többnyire mintát követünk, vagyis

nevelőink tárják elénk a műfaj nagyjait.

Okoskodni ennél nehezebb, mert a léleknek

szellemi oldalát kellene befolyásolni,

ami azért szinte lehetetlen, mert megrögzött

eszmék foglyai vagyunk több nemzedéken által.

Hiszen éppen ez a szellemiség lényege, ez

az áthidalás, kapocs, összeilleszkedése

réginek és újnak, úgy férnek meg egymással, hogy

valójában nem történik lényegi változás.

Nohát, ebbe tenyerelne bele új okosság,

ha hagynánk, de mi nem engedünk a negyvennyolcból,

még büszkék is vagyunk helytállásunkra, kitartó

védelmére – túlzón – öröknek tekintett eszméknek.

De azok nem a változatlanságtól örökök,

hanem a feladathoz alkalmazott módszertől,

ami tehát csak akkor igazán eredményes,

ha igazi újdonsággal tud célba tartani.

Ezt jól mutatja, hogy mennyire szükséges lenne,

amikor arról a bizonyos közérdekről van

szó, amelyhez mindenkinek hozzá kell járulni,

különben nem valósul meg, csak döcögve halad.

Ekkor tehát, minthogy senki sem akar túl sokat

költeni közügyre, meg kellene mondani, hogy

ki-ki mit csináljon, hogyan mozdíthatná elő

a közboldogulást, amit nehezen fogad meg.

Mint tanácsot tehát, aminek van nemcsak eszes

oldala, de erkölcsi szorítása is, lehet

látni igazságát, mégis igazságtalanság

merül fel, hogy a másik talán kevesebbet ad.

Az önérdek igyekszik mindent felülmúlni, vak

emberré tesz rögvest, ha tanácsolt magatartást

nem tesz vonzóvá beleélő jelleg, ésszerű

hasznosság, amit elfogad a kényes ízlés is.