Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1327.

1327.

Talán kevéssé gondolnánk, hogy kedvteléseink

milyen erősen, sokrétűen egyesítenek

bennünket, túl a szereteten és szerelmen,

ebben tud meglenni bennünk a legnagyobb összhang.

Néha szeretetünket méltatlanra pazarlók

vagyunk, mert sokkal több viszontválaszt várnánk tőle,

mint amit kapunk, amire képes, amit akar

adni, így hát szívünk mélyén csalódottá válunk.

A szerelem is akkor beteljesült igazán,

ha viszontszeretnek, de ez olyan személyesség,

mely tényleg egyéni tulajdonság, lehetőség,

ismeretlen felé is indulhat, látvány kapcsán.

Ott a képzelet is szárnyakat kap és meglendül,

betölti egész valónkat, általa közelebb

kerülünk a teljesség élményéhez, mint akár

álmodó eszünk előtte gondolni tudott rá.

Kedvelni azonban sokkal kiszámíthatóbban

lehet valamit, valakiket, tárgyat vagy sportot,

rendelkezésre állnak róla szilárd adatok,

sajáttá a viszony csak fokozatosan válik.

Kezdetben csak kíváncsiság vezet, érdeklődés,

mi az, amit, látjuk, mások annyira kedvelnek,

szenvedélyt mutatva és elkötelezettséget,

szívesen csatlakozunk hozzájuk szurkolóként.

Aztán már cselekvés és történés gyakorlattá

válik életünkben, áldozunk rá időt és pénzt,

ha kell, közösség tagjának érezzük magunkat,

akit befogadtak egy kivételes családba.

Ez leginkább a sportkedvelőkre vonatkozik,

és ott a tömegesség a legszembetűnőbb, de

vannak még hasonlóan erőteljes, megszállott

szenvedélyek más területeken is százával.

Magát a játékot űzni, végezni labdával,

kártyával, szerencsét próbálni sorsjegyekkel, és

egészen rászokásig, függőségig hajtani

a dolgot, nem ritka, sőt betegségnek tekintett.

Aztán léteznek, akik meg arra büszkék, olyat

kedvelnek, amit még senki más az országukban,

így divatba hozzák, vagy csak ők engedhetik meg

maguknak, olyan drága, különcség a jutalmuk.

Nem kell mondani, hogy vannak még a kedvelésre

pályázók is, akik népszerűségre hajtanak,

mert vezetőnek csak olyat szokás választani,

aki mindenkit megnyert példával, ígérettel.

Széles tehát a skála, ahol megnyilvánulhatunk,

s mivel emberi jellegzetességről van szó, nem

kell szégyelleni, hogy rajongójává válunk

valaminek, valakinek, sőt, jól járunk vele.