Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1330.

1330.

Jobb lenne, ha az istenhit fokozataiként

tekintenénk a vallások eltérő voltára,

változataiként, mint a történelemben volt,

mert egyéb kizárásnak igen nagy lesz az ára.

Annyiféle eretnekségről olvashatunk, hogy

belefárad figyelmünk, úgy használták eszüket,

alkottak jó hagyományokat, tapasztalatot

felhasználva olyként, mire a szomszéd már süket.

Mert neki más indulata támadt, nem véletlen,

végtelen módon lehetett megközelíteni,

ahogy ma is, a világot, sokat gazdagodtunk

mindezzel, életeszmét előre lendíteni.

Kétfelé tekintve lett két fontosabb fő irány,

kifelé éjszakai égbolt és nappali Nap,

befelé a lélek megfoghatatlan ereje,

érzékenysége mutatkozott gondolatilag.

Hasznos tanácsként adták tovább a tudásukat,

a csillagokhoz köthető jövendő eseményt,

merthogy az évnek körét fedezték fel hamar,

mihez kötötték a nyárcsúcsot, télen a reményt.

Hogy lesz tavasz, hiszen elmozdult a napfelkelte

helye emelkedő irányban, kiszámították,

mikor lehet viszonyleg fagymentesen ültetni,

nemcsak gabonát, tyúkot is, s nem lesz csirke fogytán.

Magukat megfigyelve sokmindent felfedeztek,

főként hogy a jellem mennyire esendő lehet,

nehézségek között kell a bizonyítás, kitartás,

s mintha az onnan jönne, ki van mindenek felett.

Aki sosem rendül meg pusztulás láttán, sokat

képes adni a kevés földbe vetett terményből,

megújít, szaporít, betegségtől megszabadít,

egész nap ránk ragyog a borútlan magas égről.

Sőt még akkor is nyújthat segítséget fohásszal

fordulva hozzá, ha kilátástalanság feszít,

vagy belénk bújt rosszalkodó ördög, nincs egyedül

bűnös titokkal küzdve, ki hitéből nem veszít.

Miért vált aztán mindez tiltottá, üldözötté?

Máshonnan hozott eszmék valamilyen rendszere

tette a béklyót a szellemre és kipányvázta, 

mit és meddig gondolhat elbirtokolt embere.

Akkortól nem a természetnek, társas családnak,

hanem olyan befolyásnak, mi a legszentebbel,

az élet elvesztésével fenyegetve tudott

uralkodni szomorú kisajátító renddel.

De még így, harcosan is megőriztük magunkat,

kiszolgálva hatalmat, jutott idő és erő

tudománnyal kezelve részleteket, hitünket

egyetemesíteni, hol egység maradt erő.