Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1335.

1335.

Se múlt, se jövő nincs háborúban, csak borzalom

és rettenet, félelem és gyűlölet, fájdalom

és végtelen szomorúság, nyomorúságos

létezésbe rombolás, észbontással határos.

Mikor ellenséggé válik ölelt emberiség

túloldali fele, megvetett kutyává, ki rég

barátkozásra, csodálatra adhatott okot,

eléri megosztottságunk a pokoli fokot.

Megráz a kétely, hogy nem vagyunk elég erősek,

a támadást ki tudjuk védeni, eszelősek

lesznek a támadók is, mert akik védekeznek,

megsokszorozza erejük, hogy igazat tesznek.

Aztán a harc megreked, majd ide-oda billen

a győzelem, pillanatnyi állapotként, miben

nincs köszönet, annyi az áldozat, siratásra

sincs idő, válasz sem lehet szörnyű ágyúzásra.

Csak bújni a földbe, hol utolérnek a bombák,

az őrületet szüntelen robbanások hozzák,

tudván tudva, hogy túlélés csak szerencsén múlik,

a sors keze béna, halálon túlra nem nyúlik.

Nem jut ott eszükbe, de megkérdezhetnék,

kik hozzák rájuk mindezt, milyen kegyetlen elmék

szülöttei az ide vezető romlott eszmék,

feláldozva az istenségbe vetett hit lelkét?

Pedig megfogadtuk utána hányszor és hányszor,

mikor vége lett, soha többé háborút! – kámfor

lett belőle, úgy elillant aztán fogadalom,

összeroskadt halottak hegye s lett kis halom.

Bármily szörnygondolat, de a háború kényelme

csábítja el kirobbantóit, nem fehér kelme

lélekre törekszenek, nem viszik mocsoktalan,

ahogy mindenki kapja Istentől, halálharang

zúg a földön, hol érdeküket érvényesítik,

kardjukat élesítik, ártatlanokba merítik,

egyszerű újat építeni sivárult síkon,

és utóbb nyílik majd pár virág a tömegsíron,

mint mindenki számára biztosítani áldást

törekvésére, s elvégezve pontos számlálást,

egyértelműen kiderül, hogy van elég helyünk,

forrásunk mindenre, és mosolygós lesz egünk,

de nem gyilkos fegyverre kell költeni a hasznot,

ami fenntartja tovább az idejétmúlt kasztot,

mintha még mindig csak a háza népét nyomná el

sötét lelkű önző Káin, s lesz áldozat Ábel.

Olyan nagy lett az emberiség, csak önjáróan

találhatja meg, igazságosságra hatóan

legjobbra vezető útját, eltéréstől szenved,

csak a béke biztosítja az összefogásenyvet.