Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1355.
1355.
Olyan bátrak vagyunk a múlt megítélésében,
mint aki félelmében a sötétben kiabál,
látunk valamit iszonyú nagy időben s téren,
és azt használjuk általános ismeret gyanánt.
Ahogy a földbe nem lehet belátni, csak ásva,
ugyanúgy visszafelé sincs látvány egyszerűen,
de előre nézve is legalább olyan árva
az ember, ezért ragaszkodik jelenhez hűen.
Amit meglátunk ezekben, múltban és jövőben,
gondolkodással teremtjük meg inkább, mint szemmel,
feltételezünk dolgainkban olyakat bőven,
melyek gyökere régi, és használt lesz jövőben.
Ilyen mód kiterjedhetünk a születésünk elé
és halálunk utánra, legalább ennyi vigaszt
lelünk rövidnek érzett életünk lelke felé,
amely ezáltal, vagy másért, öröklétig virraszt.
És ezt a lelket találjuk meg a leletekben,
hogy mit akart és tett annak hajdani gazdája,
túlélve jégkor hidegét, vagy ha hőség rekken,
ő is megfizette azt, mi ma életünk ára.
Csak következtethetünk ruházatára, hiszen
annak anyaga teljesen elporladt azóta,
szerencsés esetben volt csontgomb, kapocs az ingen,
szövet lenyomatát a száraz talaj megóvta.
De a legtöbbet szerszámok tudnak elmesélni
az életmódról, eleinte kőből pattintva
tették alkalmassá, legyen éle, hegye, mérni
való meg egyforma, ugyanolyan, mint a minta.
Ám vélhetően előbb két keze volt a mérleg,
ha egyformát kellett mérni, azzal latolgatott,
nem tudjuk, volt-e szüksége ilyesmire tényleg,
ahogy azt sem, miként befolyásolták a szagok.
De ha minket is, őt bizonyára sokkal jobban,
szeme messzebb látott s biztos jobb volt szemmértéke,
karja, lába erősebb, és futásban kirobban
vadászott vad után, vagy cserkészőn halk a lépte.
Ismerte a környék természetajándékait,
saját lehetőségét is pontosan felmérte,
fegyelmezett figyelme meghaladta a mait,
s garantáltan jobban kihasznált volt az elméje.
És minden bizonnyal jobban törődött mivelünk,
utódaival, mint mi viszonyulunk utánunk
jövő nemzedékhez, igazságot hagyott nekünk,
örök tudást, amire mi már csupán csak vágyunk.
Legalábbis sötétben kiabálunk, elveszve
a jelen útvesztőjében, útjelzőnk még mindig
lehet viszont múlt és jövő viszonya, keresztje
metszéspontján teljesítve, mire lelkek intik.
コメント