Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1357.
1357.
Lelkesen üdvözölni egymást a létezésben
mindennapinak látszó, bár örömteli élmény
mindkét fél részéről, de nem szoktuk elemezni
mélyebben, micsoda nagy dolog történik ekkor.
Csak úgy átbiccentünk a túloldalra, kezünket
felemelve átintünk, vagy kezet fogunk, rázunk,
arcot érintünk kétoldalról, ritkábban egyről
újabban, és pá, pá!-t integetünk elváláskor.
Mi ez, ha nem a semmiből előbukkanás és
a semmibe eltűnés látványos kezelése,
mert addig csak a gondolatunkban volt jelen az,
aki megjelent előttünk, megjött hozzánk, vagy épp
fordítva, elmegy, eltávozik, nem látható lesz,
de aki itt van közelünkben, mellettünk, ő van
igazán, elevenen, érinthetően, látást
és hallást lekötve, működtetve, jutalmazva
bennünket a jelenlétével, egész valója
átadásával, feltárásával, és még csak a
megjelenéséről van szó, annak egetverő
hatásáról ránk, gazdag, pezsdült érzésvilágról.
Ugyanennek még többnek kell lennie, amikor
állandóan együtt vagyunk valakivel, és így
is van házastársak, valamint szülő–gyerek
kapcsolatban, ahol elválás szinte fájdalmas.
Látunk is példát utóbbira, szülők végletét
nem számítva, mint személyes titkát mindeniknek,
de a gyerekeken látjuk, nehezen szokták meg,
hogy szülőjük nélkül kell maradjanak valahol.
Ha pedig mi messzire távozunk, néhány napra
vagy hosszabb időre, magunkat is elveszítjük
kicsit, nemcsak őt, őket, akiket odahagytunk,
mert velük már megtaláltuk életünk értelmét,
velük szövevényes kapcsolatban állva, de még
lazábban is, együtt érjük el érzelem csúcsát,
együtt sírunk, együtt nevetünk, ahogy mondani
szokás, s tudni egymásról testközelben igazi,
mert bennük azonosulunk nyilvánvalósággal,
ami bensőnkben van és külsőnkön is látható,
de mi magunkat nem látjuk, csak az ő tükrükben,
így észleljük igazán, mi embernek lenni.
Ama tükröződésben mérhetjük meg, kik vagyunk
csakugyan, eltérésekből, hasonlóságokból,
nélkülük befagyasztana bennünket a magány
visszajelzéstelen egyhangú egysíkúsága.
Sőt, nem is lennénk szüleink nélkül, s mintha ezt ma
sokan elfelejtenék, ezért hát nem találkoznak
a valósággal, üdvözöljék benne magukat,
de létezéstelenné váltan tengődni mi értelme?
Comentarios