Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1368.

1368.

Törődj üdvösségeddel, mert nem születtünk tengni,

mint az állat, de hinni és haladni előre,

a magunk útján, mit Isten által kijelöltnek

gondolnunk érdemes, értelmes következménnyel.

Utunk kezdete egyáltalán nem rajtunk múlik,

szülők, nagyszülők sora végtelenbe nyúlva ad

testi-lelki előzményt, kiszámíthatatlanul, így

isteni döntésnek vehetjük egyszerű szóval.

A körülményeket tehát, mik mindenkinek mást

dobnak létéhez, testvérünknek mi vagyunk család

különbsége, minekünk pedig ő, ha épp nagyobb

vagy kisebb nálunk, közös szemmel nézünk világot.

Annak módja tehát eleve adott számunkra,

tapasztalati meglátással, elvi tétellel,

ami ritkán van kimondva, inkább ünnepi

alkalmakkor a nagyközösségben, hivatottól.

De belenőve az eszmei térbe, törvények,

parancsok tárulnak elénk nagy ésszerűséggel,

vagy kemény ellenállásunkat kiváltva, mert a

természettel szembe menni érezzük-gondoljuk.

Ekkor kell észnél lennünk, e korai eszmélkedés

idején, ifjúi lendülettel nem eldobni

a rossznak érzett miatt, mit eszünk jónak belát,

vagyis önálló gondolkodás útjára lépni.

Megérteni a nagy többséget körülöttünk, hogy

ők vajon miért emelkedtek felül érzelmi

vakságon, tűrve lelki fájdalmat is, ha gyötrik

életüket mindenféle megpróbáltatások.

Borzalmak közepette is hisznek emberségük

istengyermeki mivoltában, és megbocsátva

a nekik bűnös módon ártóknak, hogy isteni

módon próbáljanak javítani elromlotton.

Mert tudják, ők is romlás szélén táncolva mennek

előre a jónak tartott pályán, ahol nemcsak

rosszra csábítás, de kifáradás is eljátssza

fékező szerepét, s figyelem, akarat lankad.

Ekkor kell életlendületnek beavatkozni,

hagyni magunkban a hit érvényesülését és

bízva a jóság egyetemes érvényében, úgy

tenni, mintha mindent rendbe lehetne még hozni.

De ez inkább az öregkor vigaszaként jöhet,

az élet derékhadában szépséget keressünk

mindenben, amire hatni tudunk, s amiben az

isteni tervet fedezzük fel, rácsodálkozva.

Legyen bár emberi alkotás, vagy természeti

képződmény, mind hívogató, mint csodás lakoma,

mind annak a teste, amiből minden van, és a

lelkiség mögötte magunkban felfedezhető.