Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1374.

1374.

Az összeköttetés olyan, mint az idővonal,

célzott irányban ható ismerős két pont között,

aztán ezek a pontok sokasodhatnak, de nem

sűrűsödhetnek, néha a szomszédig sem érnek.

Az összekötés a legnagyobb távolságot is

áthidalja, legfeljebb időfüggő lenne, ha 

testi kapcsolat szükséges lenne találkozás

végzéséhez, de a szellemiség egyidejű.

És a szomszédnak is át lehet szólni kerítés

túloldalára, ha van közös téma, a kerten

kívül természetesen, hiszen közösséget csak

kifejtett saját véleménnyel lehet vállalni.

Meggyőzve őt vagy engem, mindegy, csak legyen közös

vonal, amin összeér a gondolat, anélkül

is örülhetünk azért egymásnak, létezésünk-

megerősítő a másik, akaratlanul is.

Viszont az tényszerűbb, hogy elmegyünk egymás mellett

sokan, ismeretlenek, de ha megszólítanánk,

megállítanánk egy szóra, kiderül feltevés,

hogy ő olyan, mint mi, csak szokatlanul részletes.

Ennyi részletet nem bír el a fejünk, az időnk,

s vannak kedvesebb kapcsolataink, kitöltenek

minden helyet, megfejtendő egyénileg, hogyan

bővíthetjük mégis gazdagodással körünket.

Azaz hogy ne kelljen megválni talán hasznosabb

kapcsolattól, mert ezt nem lehet mérlegre tenni

adott pillanatban, de hosszasan morfondírozva

sem, mert őtőle függ, és csak az idő dönti el.

Ezért egymást kell fejlesztenünk azokkal, kikkel

összeköttetésben vagyunk, az adott kapcsolat

ne legyen se kényszer, se kihasználandó forrás

előnyszerzésre, mert könnyen kimerülhet aztán.

Be kellene tehát számítani, hogy milyen sok

más kapcsolatból kimaradunk meglévők miatt,

és ennek fényében megbecsülni családitól

munka- és lakóhelyi közösségig tagságunk.

Adni, adni, adni, hiszen ez alatt is kapunk,

mosolyt és szívünk melegének befogadását,

kitölteni szavakkal és tettekkel mint időt

teremtő mozzanatokkal a közös világot.

Behozva bele, amivel külsővel egyenként

találkozunk, érintkezünk, legyen az tényleges

világjárás tapasztalata, vagy elméleti

töltekezés tanulsága, adjuk át szívesen.

Kevesen tudják, mi honnan jövünk s hová tartunk,

magunk értelmezésében segíthetnek, hacsak

figyelmünkkel megtiszteljük figyelmüket felénk,

pontunk körré válik, időgömb középpontjává.