Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1391.

1391.

A fényforrás eszünkbe juttatja az időforrást,

mert ahogy a fény nem a semmiből jön, az idő sem

lehet kibocsátásmentes, ha nincs elindítója,

nem mozog s telik, örökkévalóságban élünk.

De nem így van, s helyette az „örök anyag” feltevés

akar magyarázatot adni, áthidalni élet

mulandóságát, körforgásszerűségét, mulandót

túlélni nem, de túllévőségben tudva folytatni.

Csak lenni, lenni, és nem táplálkozni, mert az étel

elfogyhat, még ha szervetlen anyag is, mennyisége

lévén fogyóeszköz, nem végtelen, s már csak az lehet

a kérdés, ki vagy mi, kit vagy mit fogyaszt, semmisít meg.

S hogy az egész is, ugyan miért ne semmisülne meg,

hacsak a forrás is meg nem tud újulni, teremtve

önmagét, s máris olyan végső kérdéshez jutottunk,

mit régóta feszegetnek, babér s máglya járt érte.

Manapság sincs nyugta, aki fel meri tenni

a tudósok között értelmetlennek tartott, mert nem

megválaszolható ügyet komoly kutatandóként,

kinevetik, megvetik s ellehetetlenítik aztán.

Az fel sem merül, hogy értelmünkkel van baj, mert abban

csak kézzelfoghatót értelmezve van bizonyosság,

viszont aki tudóst fizet, biztos választ követel,

elbocsát fantáziálgató kísérletezgetőt.

Különösen a közös pénzt költőket szorongatja

használható eredményért állami felügyelet,

s ez már így volt a múltban, mindennapiság torozott,

abban otthon volt a király is, abból kért többletet.

Látva a csillagok alakját, mozgását, onnan várt

magyarázatot, mi mit jelent idelent, életünk

számára, és a válasz csak közelálló lehetett

valóságos történéshez, fejvesztés terhe mellett.

Ilyen körülményeket örökölve a tudós fők

ezért még ma sem merik kimondani, gondolni se,

amit a következetesség diktálna, nem divat ott

vizsgálódni, ahol nem lehet pontos ellenőrzés. 

Így például az időelőtti sem gondolható

létezőnek, ha mindent időben mérünk, a kezdet

előtti lét értelmetlen, hittitoknak mondják a

vallásban is, nem ajánlatos vele foglalkozni.

Ilyenkor jön a feltevéses kísérletezés a

képbe, feltéve, hogy az időforrás állandóan

megújul, önmagát is szaporítva teremt időt,

s ezzel fenntartottat táplál kimeríthetetlenül.

Ám így sem jutottunk a kérdés végére, tudunk még

tovább kérdezni végtelenül, miközben társai

leszünk a folyamatnak észben, s ennyi elég nekünk,

meghagyván a valóságnak, hogy önmagát alkossa.