Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1395.

1395.

Számvetés vagy számadás? ‒ ez lenne itt a kérdés,

ha érdekelne valakit ilyen nyelvi finomság,

mert a különbség rámutat életvitelünkre,

sőt életkorunkról szintén igen árulkodó.

Számot adni arról kell, mivel meg lettünk bízva,

mert tartozunk vele, hiszen kegyet gyakoroltak

velünk, hogy megkaptuk azt a pénz, vagy az életünk,

kibújni alóla nem üdvös, nem tisztességes.

És ez még akkor is így van, ha nem ajándékot

használtunk fel, hanem megdolgoztunk érte, hiszen

csak akkor tudunk hitelesen tervezni, hogyha

tisztán látjuk, mivel rendelkezünk, az mire jó.

Mennyire elég az élet azon szakasza,

melyről kiderítjük a pontos adatokat, és

a leltárt meg merjük mutatni magunknak, még ha

kiábrándító is, vagy örülhetünk sikernek.

Az élet vége felé aztán egyre többet és

többet gondolunk az összegzésre, elvégezni

illik, sőt többnyire megnyugvást hoz, hogy semmit sem

csinálnánk máshogy, semmit sem bántunk meg, gondoljuk.

Igyekszünk ezt a képet közvetíteni mások

felé magunkról, hogy ők is megelégedhetnek

velünk kapcsolatban, szép életút volt az övé,

mondják rólunk, amikor még élünk, de nem bánjuk.

A számvetés azonban egészen más jellegű

és indíttatású, sokkal inkább a jövőre

tekintve történik, aprólékosan a legjobb

eredményre vezető, mert részletek fontosak.

Megvannak ezek végig a lelkünk alján szépen

összegyűlve, csak ritkán van érkezésünk rájuk

pillantani, most azonban, hogy szántszándékkal ezt

megtesszük, bezsebelhetünk vele járó hasznot.

Ami aprópénzre váltható érdem, színvonal

elérés, tartás, amit megbecsülnek mások és

főként a munkaadónk, és ha azok mi vagyunk,

még fontosabb tudnunk, meddig is ér a takarónk.

Nem a túlköltekezés réméről van itt szó, mert

szó sincs kapzsiságról, nagyravágyásról átlagos

esetekben, hanem az ütemezés jótékony

eszközéről, mi fokozatosan teljesít ki.

És ez nemcsak az üzletre vonatkozik, hanem

képességek fejlesztésére is, legyen testi

az, vagy lelki, értelmi, erkölcsi, mindegyiknél

lényeg: nem egyből adódik, kitartást igényel.

Azért kell hát évente, félévente számvetést

tenni, hogy aztán a bizonyos végső számadás

is megrázó mivolt nélkül megtörténhessen,

sőt, állandóan készen álljunk rá, rendületlen.