Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1402.

1402.

Elvegyülnénk a többiek között, ha lehetne,

ha hagynák, mert jólesne a termékeny nyugalom,

mintha ama gazella csorda úgy legelhetne,

nem válik oroszlánprédává semelyik napon.

Valakik elkezdhetnék végre, ami volt réges

régen, hogy nem volt ember embernek ellensége,

hanem mindenki megtehette, amire képes,

és közös osztozkodás volt a végeredménye.

Csupáncsak a javakról van szó természetesen,

amidőn feladatok–képességek megszabták

az igényt, használatában kinek mije legyen, 

de modern tudomány szerint ez állapot vadság.

S mintha fényűző felhalmozás lenne értékes

önmagában, hozzá mért rangokkal páváskodva,

de mint mondottam, teljesítmény igazán ékes,

anélkül korhadt fa, üres világ belső odva.

Amit tehát ellensúlyozni kell igen drágán,

még hamis eszmerendszert is hozzá igazítva,

s ha nem megy szépszóval, menni fog erőszak árán,

délceg katona lehetsz hősi halált áhítva.

Gyilkoló szerszámra költve a sok pénz manapság

látszólag önkéntesen tett, szabad akaratból,

de van mögötte kiáltó hazugságra vakság,

életünk végtelen értelme szebb szavat szól.

Olvashatunk belőle némi szemelvényeket,

mert a tanulságokat törvényekbe foglalták

leigázatlan elődeink, s rossz természetet

növesztők érdekkörük szerint kiválogatták.

Ezért tolhatnak ránk könnyen ferde szándékokat,

hogy beteljesítsünk, mert a parancs benne isteni,

szentírás szerint, s belenőve hisszük azokat,

a kibújókat lelkiismeret átka veri.

Megszabadulásunk mindeme nyűgtől volt már,

követni érdemes jó javaslata, mintája,

és az belőlünk is fakad, újkeletű zsoltár,

éneklésével beteljesülhet szívünk álma.