Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1403.
1403.
Ha tele van zsúfolva a lakás mindenféle
tárggyal, könnyen megkapjuk a vádat, hogy nem tudunk
rendet tartani, ámde mi nem akarunk olyan
rendet rakni, amit megkíván tőlünk korszellem.
Ez pedig lecsupaszított falakat jelent és
nagy tágas tereket, minden leburkolva, hogy úgy
tűnik, bútor sincs, csak sima felületek, s így
üres minden, széplakási képeslap szinten.
Ehhez képest ahol többségünk él, ki van töltve
sok hasznos és kedves szekrénnyel, polccal, asztallal
és székkel, falon kis és nagy képekkel, kis szobrokkal,
mozdulni csak meghatározott irányban lehet.
Nincs baj ezzel, takarításkor elmozdítjuk az
útban lévőket, mert nem robotporszívót küldünk,
mint a reklámban, fudbalpálya nagyságú térre,
felmosást sem géppel végzünk, mint áruházakban.
Berendeztük ott életünket, ami otthonunk,
ott vagyunk otthon, hol otthonosan élünk, mozgunk,
ahol időnk nagy részét töltjük, ételt készítünk,
pihenünk, és szórakozunk is készülékekkel.
Tele a lakás és tele a lelkünk mindazzal,
amit életünk során felhalmoztunk emlékként,
figyelünk rájuk, hozzánk tartoznak, nem dobjuk el
egyiket sem, hiszen életünket tagadnánk meg.
Bár lehet, a kordivattal éppen ez a cél, hogy
veszítsük el magunkat, lelkesedésünket, és
életörömünk se legyen igazi, helyünket
se találjuk ez elidegenedett világban.
Ragaszkodjunk hát kis kuckónk teljességéhez, mert
itt vagyunk itthon igazán, itt szoktunk vendéget
is fogadni, hogy lássák közelről, kik is vagyunk,
nem bújunk el vendéglátó hely függönye mögé.
Nem cserélgetünk időszakosan berendezést,
mint szívünkből sem söpörjük ki barátainkat,
színültig töltjük érzésvilágukat, de még fér
bele, minden jónak tudunk helyet szorítani.
Kommentare