Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1404.

1404.

Miért kellenek fordulópontok az életben,

miért nem lehet saját tapasztalat nélkül is

boldogulni, midőn okosok megmondják nekünk,

hogy a jó élet mettől meddig tart és hány méter?

Nincs mese, át kell élni a dolgokat, előtte

izgulni, közben meg nem érezni szinte semmit,

aztán majd figyelmeztetnek, neked már sikerült,

mikor, hogyan és merre? – csak kapkodod a fejed.

Aztán rájössz, talán azok adnak jó hangosan

gyakorta tanácsot, akik maguk is keresik

még a boldogulást, de valamiért érdekük,

hogy sajátként adják elő a könyvből tanultat.

És hinni magadban sem tud más és Istenben

sem helyetted, rajtad áll viszonyod a világhoz,

neked kell kialakítanod s megfogalmaznod,

vagy fordítva, de célkitűzés átéltből lehet.

Könnyű mellé lőni, ha vágyaid támadnak – meg

józan mérlegelés helyett, mert mit ismersz ifjan

biztosan és alaposan, ami mellett döntesz,

alig van, mégis aztán nagyon ragaszkodsz hozzá.

Olyasmibe kapaszkodni, ami nincs, sose volt,

sőt nem is lehetséges, felesleges lenne, ha

nem azt mutatná a túlnyomó gyakorlat, ezért

kell komolyan venni: elkerülhetetlen a baj.

Avagy bajtalanság üres ígéret, törekvés

szülők részéről, amint használati tárgyaknál

is az kellene érdekeljen, miként javítjuk,

és nem a gondtalan lebegésre készülgetni.

Aztán lecsap a vihar, becsap a villám, állunk

csuromvizesen, kilátástalanul, romokon

addigi elképzelésünk összedőltével, de

aztán megújulunk, és csodák csodája, élünk.

Már sokkal erősebben ragaszkodva valóság

talajához, amin messze lehet jutni, míg a

repülés közben igen könnyen eltörhet a szárnyunk,

s ez már igazi fordulat, bizakodó remény.