Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1406.

1406.

Összehangolatlan nem működnénk ilyen szépen,

tanuld tested minden részének összhangzattanát, 

örülj lelkednek, hogy szellemi vezérlőterem,

énekeld el néha mindennek köszönő dalát.

Ha olyat eddig nem tudtál, ideje keresni

emberi tevékenység sokezernyi ágában,

különösen a pihentetést szolgálók között,

és az Istennek szóló szertartásos hálában.

Múltba kiterjesztett önmegfigyelést végezve

rátalálhatsz egykori jó ötletek nyomára,

mint fogadtak kimagaslón erős élményeket,

mint válaszoltak szervezetük fáradtságára.

Mert meghatározott ma is minden mozdulatunk,

hordozó csont, lendítő izom, tapadó inak,

irányának lehetősége úgy behatárolt:

képesség legszükségesebbre, nem múló divat.

Sportolóink mutatják, rugalmas korlát mindez,

és az észtorna bajnokaira is tekintsünk,

anyagi világ bonyolultságát feltárókra,

s akik színpadra viszik végtelen elvi kincsünk.

De az ábrázolókat magunkban is nézhetjük,

nemcsak festmény, szobor, álló és mozgó fényképek

hoznak elő befogadható mű teljesítményt,

mi is tesszük, s hasonlításunk igaz, vagy téved.

Leginkább emberszerűségekre bukkangatunk,

bár csak abból kiindulni elég kockázatos,

mert amire nem érvényes érzékszervünk, attól

még van, lehet elvont, káros, üdvös-kívánatos.

Igazi végtelenség pedig egymásból fakad,

amivel mennél nyitottabb szívvel találkozunk,

annál többet kapunk belőle, s adhatunk bele,

a kapcsolatoknak így kívül-belül áldozunk.

Ahogy a nagyvilág részekből áll tehát össze

s egésze számunkra ezeken keresztül adott,

eszünkbe vésettek egésze sem lehet másként,

legyen elég, hogy mi halljuk a szép összhangzatot.