Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1452.

1452.
Örökké fontos lesz, hogy közösség karoljon át,
nagyobb boldogít istenként, kisebb anyaölként,
nehézség közt is őrzi mindenki tulajdonát,
ne taszítsd el magadtól, társulj közéjük önként.
Elsőként embernek azonosulhatsz családban,
szülők, testvérek, rokonok adnak jó mintákat,
tőlük tudod meg, hogy örömbeszéd van a szádban,
amit látsz, érintesz, arra mi a magyarázat.
Kisvilág ott tárul, majd fokozatosan a nagy,
gyermekléptékű méretekben minden kézre áll,
első lépésektől addig, hogy messzire szaladj,
eleven természetesség, és nincsen rá felár.
Bejárod a környezeted is, minden zeg-zugát,
nem házban játszol, hátsó udvaron, szérűkertben,
bozótosban bujkálsz, átkúszol patakhíd lyukán,
barátoknál otthon érzed magad szeretetben.
S ha ez nincs így manapság, tenni kell róla, legyen,
alapja összetartás jó ismerősök között,
kiket gyermekeik hoznak össze felszínesen,
óvoda, iskola, nem csupán gyermeközön.
Legalább ott összejöjjön, hogy egyet akarjunk,
ami a csemetéinknek a legjobbat nyújtja,
így máshol is tudatosak leszünk, nemcsak zajgunk,
lakóhelyünknek legyen jövője, amint múltja.
És országosan se hasadjon ketté a fejünk,
mármint külön-külön, belátható tételekben,
hanem a megtalált legjobb legyen közös egünk,
vitában született egységnek szeme se rebben.
És az emberiség egésze sincs tőlünk távol,
valójában mi alkotjuk, teremjük szabadon,
bár önrendelkezésével ma senki sem számol,
adja lényegünket, hogy világunk nem ősvadon.
Ha úgy tudunk élni, közben örülünk egymásnak,
kiérlelt sikereket mindenütt alkalmazva,
teret adva megújító gondolat-kovásznak,
boldoguljon ember, nép, nemzet apraja-nagyja.
Comentários