Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1454.

1454.
A harc nem játék, s nem az élet velejárója,
egymás ellen használt fegyverre sem lenne szükség,
ha békés életet tartanánk természetesnek,
törvényszegőket szégyenkalodával büntetve.
Gladiátorversenyekre, lovagi tornákra
azért vetemedtek császárok, királyok, hulljon
vére a gyengébbeknek, legyen példakép a győztes,
harctéren rendelkezhessenek jó katonákkal.
A hősöket népnél magasabb szintre emelték,
de mindenki nem mehetett csatába meghalni,
nekik maradt a mindennapok hősiessége,
lényeg, hogy nagy tett harciasság körül forogjon.
Így jutottunk napjainkhoz s közeli időkbe,
midőn a világháború csak rossz emlék maradt,
igaz, annak fenyegetése megsemmisülés,
nem is volt baj eddig, senki sem robbantotta ki.
De mintha újabban ez nem lenne tiltott, tabu,
nemcsak lehetőségét emlegetik hadurak,
hanem olyan elköteleződések és lépések
történnek, fellobbanthatják világpokol lángját.
De hát igen kezdetleges, sőt aljasan bűnös
az a gondolkodás, amely egyből fegyverekhez
nyúlva keresi érdeke érvényesítését,
míg békés megoldást korántsem merítettek ki.
Hiszen megegyezés első lépcsője, amikor
hátra lépnek a felek, engednek követelmény-
támasztásból, önmagukba néznek, kapzsiságuk
szégyenbélyegét nem engedik arcukra sütni.
Ám ettől most még igen messze vagyunk, igazság
kérdését felvetni sem engedik, túlnyomóan
birtokolt hírközlési eszközökkel meggyőzik
a közvéleményt, mintha a veszély nem lenne nagy.
Nem szabad beletörődnünk, hogy fiataljaink
áldozati bárányként, leölésre rendelve
várják a behívóparancsot háborúba,
annál sokkal több s jobbra hivatottak emberként.
Comments