Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1470.

1470.
Kétség nem fér hozzá, mennyire igaz, hogy árny és
árnyalat nem ugyanaz, egyik homályos alak,
vagy épp ijesztő képzet megjelenése, másik
színt vagy kisebb különbséget jellemző változat.
És akkor az árnyékról még nem beszéltünk, minek
létrejöttéhez oldalfény szükséges, mert fejünk
fölül, merőlegesen beesve nem okozza
ezt a jelenséget, észrevétlen marad nekünk.
Amúgyis csak újabban merítjük ki a színek
világát fényhullámhosszak megismerésével,
sőt kezelésével, előállításával, mit
régen csak festők műveltek színkeveréssel.
Ez egyébként inkább zavaró már, a sok, szinte
a természetben sehol elő nem forduló szín,
színárnyalat a házvakolatoknál, ruháknál,
nem ugyanaz, mint virágcsokrokat árnyaló ív.
Mezei virágokra gondolok, mert a kertészet
már alkalmazkodott a kavalkádos világhoz,
nemcsak vegyipar kever sosemlátott színeket,
eszünk kell alkalmazkodjon szokatlan virághoz.
Ugyanakkor igazán élvezetes terület
e téren maga az ember, nálunk aztán alig
van egyformaság, ugyanazság, meg is jegyezzük,
ha valaki valakire igazán hasonlít.
Mert ahány ember, annyi jellem, tekintet, ezért
ismerjük meg az ismerősöket már messziről,
és csak valami átlagolt tulajdonság-mércét
alkalmazunk hű leírást adni valakiről.
Azonban ahogy léteznek erős alapszínek,
úgy a karakterek sem mentek még ki divatból,
bár van irányzat, mely mindent össze akar mosni,
ügyes különbözik ügyetlentől, látó vaktól.
És aztán a vég akkor közeledik, amikor
már csak árnyéka vagy önmagadnak, árnyalatnyi
eltérésekkel indul, ez aztán fokozódik,
mert a természetre nem tudunk igazán hatni.
Comments