Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1476.

1476.

Régen az érem harmadik oldalát kerestük

és megtanultunk olvasni a sorok között, mert

nem volt teljesen egyhangú a közvetítése

központilag meghatározott irányeszméknek.

Még régebben, a középkorban ez megvalósult

szintúgy, de a hatékonysága sokkal kevésbé

érvényesült, mégpedig akként, hogy sokkal kisebb

területen, kevesebb emberre volt hatása.

Akik aztán egymás között megbeszélték uruk

viselt dolgait, ebből királydrámák születtek,

ha az udvarban voltak színészek és jó költő,

közönség a szereplőket azonosította.

Hadi ügyekben is igen kisszámú katona

állt rendelkezésre, mit a közösség kiállított,

így aztán ha jöttek életmód szerint harcolók,

távoli vidékről is, sikerrel rémísztettek.

Mikor eleget gyilkoltak, raboltak s elmentek,

a gyerekeket velük ijesztgették aztán, még

északi szomszédunkban is a banderistákkal

csak a minap, de a történelmi lecke örök.

Amint azt is észbe kellene végre vennünk, hogy

a hatalom embereit ugyanolyan fából

faragták, mint a népet, bennünket, még ha többet,

sőt jobbat tulajdonítanak is önmaguknak.

Amihez gyökereket is keresnek a múltban,

bölcs uralkodókat állítva akkori népek

feje fölé, de akiket mai nagyságrendben

kellene elfogadnunk, hogy karjuk oda elért.

Pedig legfeljebb nagycsaládi szinten, cselédek

körében történt az a „történelem”, bár „tudós”

fők állítják, hogy földrészekre kiterjedt s minden

életzugba belátottan kormányzott kegyetlen.

Ezt az „eszményi” uralkodást akarják most is

elérni, valójában gyökértelenül tehát,

s ha az előzmények hamisítottak, nem valós

tapasztalatot nyújtanak és félrevezetnek.

A történelmi igazság arra figyelmeztet,

hogy amint az ember mérete sem változik,

közösségének léptékét sem lehet növelni,

egységeit a nemzetek határa képezi.