Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1478.

1478.

Tetteink következményeinek háromféle

megítélése közül csak a semleges lenne

elfogadható, ha egyedül élnék, avagy kis

közösségben még mindig, amint annakidején.

Ám lehet, nem volt ez másként egészen sokáig

a természeti népeknek mondottak körében,

sőt, nálunk a faluközösségekben is, modern

világunk kényszerei megjelenése előtt.

Ez a semlegesség nem közömbösség, hiszen az

értékelés benne van, olyannak látni a tett

eredményét, hatását, s eredménytelenségét,

amiként önmagát megvalósítja rend szerint.

Ez a rend az emberi tevékenység és elvi,

elméleti alapja közti összhang áldása,

nemzedékek egymásutánjának tapasztalat-

kivonata, emberlényegi hatékonyságunk.

Ehhez képest a mai világban még többletet

tesznek hozzá, külön dicséretet és jutalmat,

avagy elmarasztalást és büntetést, utóbbit

viszont lekicsinyítve jelentéktelenségig.

Mármint ahhoz a kárhoz, gyászos tragédiához

viszonyítva, mit rombolással, emberöléssel,

életek sorának kioltásával okoznak,

szinte ösztönözve ezzel az elkövetését.

Halálbüntetést mint megtorlást ritkán régen is

alkalmaztak, hogy írmagját is kitöröljék a

bűnnek, elfelejttetve emlékezetből, nehogy

ragadós legyen, ismétlődést így iktattak ki.

Másik hozzáállásunk a kitüntetés, mintha

mindenkinek azért kellene hajtania, de

csak kevesen kapják meg, s már a büszkeség lesz a

tett következménye, nem annak jó, szép hatása.

Pedig tehát egyáltalán nem a dicsőségre,

hírnévre kellene törekednünk, különösen

nem visszamenőlegesen, visszavetítve a

múltba elődeink kiválóságát, kérkedve.

Elegendő lenne, ha azt a bizonyos semleges

vizsgálatot végeznénk, a gyakorlatiság és

hasznosság szempontját alkalmazva, mert

túlélés dolgában az mindenkinek előnyös.