Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1481.

1481.

Mi mindnyájan egyenként külön-külön személyként

gondolkodunk és nyilvánulunk meg, közösségi

érdek tekintetében is, s ha azt azonosnak

véljük a sajátunkkal, jó nagyot tévedhetünk.

Különösen ha a legnagyobb emberközösség

léte a tét, mint manapság ez előkerült

újra, szunnyadó vulkánszerű állapotából,

kitörés előtti szópufogtatások által.

Bár a régi történelmet meghamisították,

vagy ‒ jobban mondva ‒ nem igazságra alapozták,

hanem jelen hatalmakat igazoló módra,

a közelmúltról sokkal több használhatót tudunk.

Hogy két világháború úgy robbantódhatott ki,

főszereplők nem voltak tudatában lépésük

súlyának, tétova mozdulataik aközben

belesodortak rettenetes világégésbe.

Mai világhangadók, bár tanácsadók kara

veszi körbe őket, mind-mind egyedül mérlegel,

saját elméjét használja többiektől kapott

adathalmazt és elemzést figyelembe véve.

A döntés körének szükségszerűen közepén

állva, a saját érv ereje a legerősebb,

szövetségeseké már gyengébb, de az egészé,

az emberiségé, az szinte meg sem jelenik.

Ám ahová mindegyikünk tartozik egyébként,

de a nemzeti lét hivatottan képes teljes

képviselésére, mert elvi minősége úgy

azonos vele, hogy összességükből fakadó.

Ezért a béke minden egyes nemzetre ki kell

terjedjen, már nem esküdhet össze egy-egy csoport

mások ellen, mint történt ez államokon belül,

mert védekező képesség mindent elpusztíthat.

Ez tehát a legnagyobb fenyegetés manapság,

a robbanóanyagok ereje, bevetési

kára túlnőtte az emberi képzelőerőt,

döntés, intézkedés szintje nem ér fel veszélyig.

Régi módon halad még a világ, a vég felé,

ha nem változtatjuk meg az elavult irányát,

irányítását, mindenki érdekét emelve

részeké helyére, mihez megvan minden eszköz.