Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1483.

1483.

Megéri-e azért a kis előnyért kockára

tenni a nyugalmunkat, amit ígérni szoktak,

tudnak az ígérgetők, melléjük állni teljes

szívvel, lelkesedéssel, szinte kritikátlanul?

Azaz olyan mélyen elköteleződni, ahogy

manapság eszmetáborok követelménye lett,

mintha harcmezőn lennénk, csak a győzelem számít,

a vesztest meg kell és meg lehet semmisíteni?

Mert ez nem gyakorlati javaslatok és elvek

ütköztetése, mérlegelésre alkalmasan

tálalva, nyilvánvalóan jobbra rábólintva,

hanem ködösített homály, ne tudd, miről van szó.

Valóságosan, érvényesen, vállaltan nem fogsz

találkozni semmivel, nemcsak a körítéssel

tévesztenek meg, de a lényegi mondandó is

álságos, inkább az derül ki, hogy nem létezik.

Igen, színház lett a világ mára, ez a mondás

csak megelőlegezte a viszony teljessé válását

szó és tett, előadott törekvés és cselekmény

között, felszínes látszat és mélyfolyamatok közt.

Hol van hát helyünk egyénként ebben a viharban,

tudunk-e egyesülni igazán véleményben,

vagy ki-ki megpróbál kezdeni valamit ezzel

a ténytelen környezettel, csellengve, csapódva?

Ragaszkodva régebben még érvényes színvonal

nyújtotta állásponthoz, ami elavulttá vált,

tartalma kilúgozódott, üressége bántó,

s elfojtott idegeskedésben őrlődünk vele?

Vagy nem nagyon firtatva alantas eredetét,

sem kifutását látványosságot használó

szándék- és tervgyűjteménynek, beállva hangadók

kórusába, dúdoljuk velük, ami szembejön?

Igen, igen, harmadik a helyes magatartás,

valahol középen, megtévesztő könnyűség

és elriasztó nehézség között, nem feladva

hozzájárulásunkat, s hogy figyelembe vegyék.

Vegyük mi magunk, hisz a döntés joga, ereje

a miénk, mi vagyunk a körülmények birtokában,

sőt, magát a környezetet az életünk adja,  

ismerjük meg jól, s összegezzük érdekeinket!