Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1547.)

Másként látjuk a világot, és ez nem lehet baj,

csak ha végzetes különbség támad nézetek közt,

olyan, hogy már kanál vízben megfojtanák egymást,

s ennek aztán komoly következményei lesznek.

Más egyéni, és más közösségi szinten, egész

világ megosztottá tehető, de az nem spontán

folyamat már, kikényszerítik szekértáborba

tömörült erők, nem is tudjuk, milyen rég óta.

Mindenki maga fogja fel eszményi esetben

a létezésünket kísérő, befolyásoló

gondolatokat, a másoktól jövőket is meg

kell emészteni, s fontos a társítási alap.

Ezért a nevelést a legszélesebb körűen

kell végezni, nem szabad szakterületeket nagy

előnyben részesíteni és csak arról szóló

képzést folytatni, ami eléggé divatos lett.

Olyan indokkal, hogy nincs elég idő és erő

mindent megtanítani, s egyébként is ismeret-

bővülést, gyorsulást, sőt duplázást élünk meg,

tehát helyes válogatni, szűkíteni tananyagot.

De ez hamis érvelés, fel kell mutatni mögöttes

szándékát, hogy irányítottá váljon eszmei

berendezkedésünk, s lényeglátásunk kevésbé

alakul ki, mert mellékesekkel foglalkozunk.

Igaz, azon a területen mesterré válunk,

ám azon kívül már nem saját indíttatásból

nyerjük véleményünket a világ dolgairól,

hanem előkészített sémában járunk.

Jobb esetben képzi magát természettudós a

társadalomtudományi területen, de ez

ritkább, amint az is, hogy a bölcsésznek lenne

matematikai, fizikai műveltsége.

Így aztán eléggé elmegy egymás mellett úgy a

felfogás, hogy alig tud érintkezni gondolat,

mindenki a magáét fújja, közmegegyezés

lehetetlen, megosztottá válás keletkezik.

Tömegmértetekben ez méginkább így van, kevés

megértés-szándékot látunk átlagembernél,

mindez tehát mesterségesen így alakított,

de lényeglátásra mégis képessé válhatunk.