Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1559)

Igen elavultnak látszik a világ, ha csak a

vívmányok döcögős alkalmazása részéről

nézzük, ott is inkább ígéretek oldaláról,

mennyi lehetőség marad kihasználatlanul.

Ezt hangoztatják ugyanis a feltalálók, ha

nem fogadják őket tárt karokkal, nem kapnak csak

kevés támogatást, vagy hiába kilincselnek

érte, befektetők mérlegelik, megéri-e.

Ők a természettudományban nincsenek otthon,

de a társadalomtudóst eljátsszák döntéskor,

annak gazdaságtani részét érvényesítik,

azonközben saját érdeküket nem feledve.

És vannak a kifejezetten csak társadalomhoz

értőnek mondottak, akiknek viszont semmi sem

drága, olyan ötletekkel állnak elő, hogy a

megvalósításuk romba döntené életünk.

Őket pedig a közönségnek kell vagy kellene

megállítani, legalább azzal, hogy nem hallgatnak

rájuk, de ez sokszor nem megy, mert az ígérgetés

csábítása felülmúlja a józan ész-szintet.

Nem is baj tehát, hogy nincs mindenre pénz, bár lenne,

ha nem vernék fogukhoz a garast a bankárok,

amit tehát nem irigységből tesznek, hogy más ne

jusson hozzá meggazdagodáshoz, hanem másért.

A tapasztalatuk miatt, hogy nem szabad hamar

dönteni, ki kell várni egy javaslattal, milyen

életrevalóságot mutat ellenállásba

ütközve, érési folyamatnak is nevezik.

Őrült divatokat viszont nehéz visszafogni,

dől a pénz valamilyen szektahitű tagoktól,

pilótajáték-szerűen hatványozódik, mígnem

kifullad, sokan elvesztik befektetésüket.

Vannak aztán a társadalmi mozgások, miket

mesterségesen idéznek elő, ámde látszat

forradalomféleséget mutat, miközben már

rég megvették a főszereplőket színjátékra.

És bizony tudunk arról is, susogják a szelek,

hogy azért fizetnek találmányért, eldughassák,

így aztán áttörés az újhoz várat magára,

de higgyünk továbbra is spontán folyamatokban.