Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1564)

Vannak a menthetetlenek, akiken senki nem

segíthet, no, nem halálos betegek ők, hanem

az élet kedvezőtlen bonyolultságainak úgy

áldozatai, hogy nem bűnösök, de bűnhődnek.

Mások gonoszsága miatt kerülnek végleges

kilátástalan helyzetbe, és ez nem múlik el

fejük felül, hiába követnek el mindent, sőt,

a környezetük is belefárad a kudarcba.

Mielőtt nem találkozunk a történetükkel,

mit igen hosszúra nyúlt mesében adnak elő,

sosem gondoltuk volna, hogy ilyen lehetséges,

tanácstalanul állunk előtte, meglepődünk.

S hirtelen megörülünk, hogy minket elkerült ez

ezidáig, milyen szerencsések vagyunk, eme

csapdákból kimaradva, vigyázni fogunk jobban

magunkra, ne találjon meg eféle baj sosem.

De miről van szó valójában? – a védtelenség

kiszolgáltatottságáról, hogy mennél többet tud

elérni az ember, annál inkább rárepülnek

az édes értékre, akik erre szakosodnak.

Olyan gazemberek, akik bűnöző életet

választottak, vagy talán nem, de belesodródtak

a könnyű pénz megszerzésébe, mi könyörtelen

eljárásokat rejt háttérben, nem finomkodnak.

Megszerzik például a házad valamilyen módon,

kihasználva a kapzsiságát azoknak, kiket

le lehet fizetni, nem is nagy pénzzel, hiszen azok

a sok kicsi sokra megy elvet követik bátran.

Avagy nyugodtan, mert ilyen kis érték után nem

szokás nagy költséggel járó nyomozást folytatni,

meg aztán hamar elévül a bírósági út

választás lehetősége, és befuccsol a jog.

Nem kell mondani, mennyire nehéz elengedni

aztán gondolatban ilyen veszteséget, s tudjuk,

az emberrablást nem is lehet, a legsúlyosabb,

ha valakinek gyerekét viszik el örökre.

Valahogy jobban kellene védeni magunkat,

hogy senki, de senki ne kerüljön hasonló, nem

menthető állapotba, többet kell tanulni azt,

mikor s miként ránthat pokolba minket az ördög.