Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1566)

Alapállásból becsületes mindenki, de hogy

miként értelmezi teljesítés során, azaz

pontosan mit és hogyan csinál érte, nem tudjuk,

nem látunk bele senki lelkiismeretébe.

Az mindenkiben sajátos, csak rá jellemző, mert

egyénileg sajátítjuk el, neveltetéssel

és élettapasztalat során alakul ki jobb

estben, mert azért vannak gátlástalanok is.

Így aztán ne csodálkozzunk, ha közmegegyezést

valaki felrúg magatartást illetően, és

neki belefér a tisztességességbe olyan

is, mit mi a világ minden kincséért nem tennénk.

Ilyen eset is van tehát, nem kell ecsetelni,

sőt, egyre több lesz, midőn más kultúrából jönnek

hozzánk már nem turistáskodni, pénzük költeni,  

ellenkezőleg, olyanok, akik ránk szorulnak.

Fontosabb azonban egyelőre megragadni

azt a jelenséget, amikor a közéletben

találkozunk eltérő értelmezéssel hitünk

tekintetében, hogy mit tartsunk megengedettnek.

Beletartozik a tartalmi vonatkozás is,

persze, de jobban borzolja az idegeket, ha

azzal találkozunk, hogy mást tesz, mint amit mondott,

vagy nem mondott igazat, de emelt fővel marad.

S aki nem tud mit kezdeni vele, más táborba

tartozónak érzi magát, mint azok, akik de,

igen, sőt benne látják az új reményt: megtagadja

a régi rosszat és megújulva hoz megoldást.

És rásüti a bélyeget a másikakra, hogy  

maradiak, elavultak, és feleslegesen

aggódnak, csupán nem látnak át a szitán, tehát

megvezetettek, képtelenek jobbra váltani.

Szó sincs tehát itt már erkölcsi megfontolásról,

tevékeny elemek, aprópénzre váltott elvek

jönnek elő, és ez ebben a fájó, félelmetes,

hogy a rövidtávú gondolkodás eltévedhet.

Feladja évszázadok óta érlelt hagyomány

előnyeit a pillanatnyi sikerért, mi csak

neki s keveseknek jó esetleg, alapvető

eljárást foganatosítva a rossz irányba.