Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1568)

A tájékozódás rangsorában első helyre

még mindig az olvasás teendő, maradandót

inkább írásban közölnek velünk, s megemésztve

is így lehet legjobban tanulság, tanítás, adat.

Helyre tenni a többi között igen fontos,

beilleszkedjen ama összefüggés rendszerbe,

mi kialakult bennünk éveink során tudás

tekintetében, vagy ha kirí onnan, az is jó.

Mert vagy újat hoz, vagy cáfolandót, feladatot

jelent mindenképpen, és éppen ez lesz a többlet,

hogyha elvégezzük, amivel fejben gazdagabb,

lélekben biztosak leszünk, ez tehát az előny.

Ezzel szemben, ha mindezt mozgókép közvetíti,

persze hangalámondással, és bár az is tömör

megfogalmazás kell legyen, fegyelmezett is, hogy

beleférjen adott keretbe, más az eredmény.

Ott minden készen kapott, megnevezve szereplők,

tárgyak, tájak, eszközök, események és egyéb

ábrázolás, meg hogy mi történik éppen, és a

szándékot kinyilvánítani jelentésében.

De ez utóbbi rejtett is lehet, nincs kimondva,

ami vele a legnagyobb veszély, azazhogy úgy

befolyásol, észrevétlenül, amit senki nem

ellenőriz, lelkülete ellenséges lehet.

Nem így a harmadik befogadási mód, mikor

közvetlenül beszélnek hozzánk, szüleink csak jót

akarnak nekünk, gyerekkorban a bizalom kulcs

a megértéshez, elsajátítjuk világunkat.

Aztán mi is megszólalunk, ismertetve saját

elképzelésünket, minek visszajelzéséből,

azonnali értékeléséből erősödik

vagy gyengül önértékelésünk és önbizalmunk.

Ezt még fokozhatjuk magas szintre emelt vita

segítségével, abban részt venni, netán győzni,

külön élmény és nagy megelégedéssel tölt el,

hiszen volt értelme sok – tudományos – munkánknak.

A valóságban nem ilyen tiszta e folyamat,

már kiskorban is olvasunk mesét, és vitatjuk,

amit kérnek tőlünk otthon, az iskolában, így

alakul jól valóság és képzelet viszonya.