Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 157.

157.

Lépésről-lépésre halad, ami érik,

közben ellentétes hatások is érik,

útján elhárít akadályt, túlél vihart,

csábításnak kitéve, célja mellett kitart.

Utólag látnak ilyennek élettelent,

szél fúj homokot, és ez dűnéket jelent,

a jégár megindul lefelé a völgyben,

rengések okoznak csuszamlást a földben.

Sokkal céltudatosabbak a növények,

napfényből tápanyagot termelő lények,

fakadásuk, magjuk szaporítja őket,

szolgálnak létükkel minket túlélőket.

Ez a világ majdnem állatszinten rekedt,

csúcsteljesítményük adott embereket,

mindig ugyanolyan világkört használva,

élő állatövként az ember hasznára.

Aki igyekezett gyújtani világot,

messze kiterjesztve az ember-világot,

rácsodálkozunk a színes valóságra,

nehezen térve jóra-hajlandóságra.

Szellem nélkül semmit nem ér az értelem,

vele nyílik meg számunkra végtelen,

vele megélhetünk földi mennyországot,

békésen elrendezve minden országot.