Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1570)

Nem szokás gondolkodni róla, mi visszahúzó

és mi a felemelő, előremutató, hanem

tenni a dolgunk megszokott módon, és a jellem

kidomborodik eredményben aztán utólag.

Ki milyen színvonalon tevékenykedik, annak

tehát erkölcsi vonatkozása is van, sőt épp

az a fontosabb, minthogy a siker csupán erő

vagy gátlástalanság megnyilvánulása lenne.

S mindebben nem is annyira az iskolában és

könyvekből tanultak befolyásolnak minket, hanem

a mintakövetés, jó vagy rossz példa hatása,

de úgy összegződik bennünk, hogy nem tudunk róla.

De aztán egyszercsak kitör belőlünk a válasz,

valamilyen nem szokványos esetben, de akkor

sem látjuk a fától az erdőt, magyarázkodni

kezdünk, hogy mit miért tettünk, illetve nem tettünk.

Ugyanígy elismerést kiváltó teljesítményt

sem tud igazából senki ellenőrizni és

újra követni a hozzá vezető lépések

garmadáját, csak kiemelni fontosabbakat.

Szinte elkeserítő ez tehát, hogy nem vagyunk

a magunk birtokában, a híres önuralom

valahol hibádzik, valamiként hiányzik, mert  

több nemzedék együttműködve ad magatartást.

De hát ez természetes volt a régmúltban, bár a

szétrombolását szabadságnak, s így haladásnak,

fejlődésnek állították be, ámbár csupán a

kötelékek meglazulása volt, védelemé.

Azé, mely megőrizte új, fiatal népesség

legjavát a tévelygéstől, zsákutcáktól, avagy

labirintusokban tekergéstől életkezdet

során, folytatva a hagyományt, a jól beváltat.

Ily összefüggésben van értelme szavak mögött

meghúzódó fogalmakat teljességükben és

építőleg megismerni, befogadni, felszín s

megtévesztő szólamok mögé látni okosan.

Így forr össze, egyenesedik ki múlt, jelen és

jövő, örökségünk, akaratunk s életünk, hogy

tényleg nem kell majd minden lépésünket mérlegre

tenni előbb, vagy szégyenleni, megtagadni utóbb.