Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1572)

Ha orrvérzésig hajtod magad, még minden rendben,

hiszen az azt jelenti, képességed határát

feszegeted, de ha nem állsz meg, kimeríted a

készletet, mit előtte gazdagon felhalmoztál.

A túlfeszített húr ugyanis elszakad, benned

is megpattanhat valami, lankadhat a hit, hogy  

értelmes, érdemes csúcsra járatni erőt és

figyelmet, rámehetsz, állj meg, pihenned kell kicsit.

Vagy újragondolni az elképzelt jó menetet,

munkádat, talán még hivatásod alapvető

elhatározásait is, különösen ha a

családodért teszed minden lépésed hűen.

Kettős a felelősség, helytállás folytatása

mellett magad egészsége, lelki épsége a

nagyobb tét, mit nem tehetsz kockára veszélyesnek

tudott alkalmakkal, ha nagy lenne is a hasznunk.

Éppen arra jó a tapasztalatgyűjtés, tudás

növekedéssel jár, erkölcsi tőkéd gyarapszik,

olyannyira, hogy szinte már csak kamataiból

élsz, nem első sorban haladsz, az fiataloké.

A tiéd háttérből irányítás feladata,

megalapozott terv előadása, átlátni

felszíni szitán és mélységi összefüggésen,

bölcsességgel spórolod meg hiányzó nyers erőd.

És főként leszoksz a fitogtatásról, legyen az

testi vagy szellemi kihívás, versenyeztél te

már eleget korábban, mikor még azt hitted, hogy

úgy lehet célt érni, birtokolva győzelmet.

Ami ha nem is illúzió, de megtévesztő

túlzás volt, mert másnap is felkelt a Nap, nem oldott

meg semmit, ha valakik fölé kerekedtél, kellett

dolgoznod tovább, s nem ismerték el vereségük.

Az együttműködés mutatkozik tehát a legjobb

megoldásnak az életvitelre, elismerést

közös eredmény, vívmány vívhat ki vitatlanul,

ahol az egyénnek nem kell megszakadni sosem.

Hanem belesimulni a közakartba, mit

nem a jelen mutat fel, sem saját terv, hanem régi

hagyományos, közmondásszerű ismeret közöl

velünk, ha figyelünk tisztelettel emberségre.