Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1576)

Divat a világ legrégebbijét, legnagyobbját

és legszebbjét kijelölni, emlegetni, minden

olyan területen a túlzófokot használni,

ahol van lehetőség mennyiséget megmérni.

Aztán hogy ennek mi értelme van, kevéssé kell

igazolni, valahogy egyből elfogadják az

emberek, „a népek”, szenzációkén tálalják,

de bizonyára nagyobb üzleti haszonnal jár.

S érdekes, hogy a világ legokosabbja inkább

csak viccekben fordul elő, a minőséget nem

igazán lehet ilyen beállításban elő-

hozni, de azért az észtornára vannak példák.

Lehet szakmák és tudományok területén is

versenyezni, s ott már igazán mérhetetlen a

végeredmény, bírálók egyéni ízlése

közrejátszik a győztes megállapításában,

ha a kiírás, feltételek között szerepel

találékonyság, egyéniség belevitele

a megoldásba, eljárás termékbe, különben

az igen–nem válasz kevéssé lenne izgalmas.

De hogy nincs egyetemes mérce, a világszépe

választás mutatja, ha korszakokra lebontjuk,

elképesztő látványt nyújtanak korhű fényképek,

mekkora változáson ment keresztül ideál.

Újabban férfiakat is választanak ilymód,

és aztán az ízlést elkezdték alakítani,

színesbőrű hölgy is megjelent már a színpadon,

valamint a telt idomoknak búcsút intettek.

Még nagyobb egyoldalúság jellemzi a fejlett

világ előnyét kidomborító felhozatalt,

ezt elintézte magának a világuralom

békés, kereskedelmi útját használó sereg.

És itt már Európa is fellép Amerika

ellen a sokszáz éve alapított sörgyárak

és egyéb üzemek, márkák esetében, miket

aztán japánok s kínaiak koppintanak le.

Egyre kevésbé lehet tehát már mennyiségi

mutatókkal sikert aratni, egyedülállót,

megismételhetetlent még díjaznak „a népek”,

és kíváncsian várják új elkábításukat.