Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1579)
- szilajcsiko
- máj. 21.
- 1 perc olvasás

Hú, de meghatároz bennünket, hogyha hagyjuk, hogy
meghatározottak legyünk, lényegében bármi
által, mert ha nem is sorsszerűnek érezzük a
körülményt, valami avítt kényelem ejt foglyul.
S ha nem is lázadni kell, de nem kell elfogadni
legalább – különösen nem lemondva másról – az
adottat, a szembejövőt, fennállót úgy, mint
megmásíthatatlant, amihez nem szabad nyúlni.
Hiszen életünk sorozatos változást tart fenn,
az benne az állandóság, másként is érezzük
magunkat minden nap, és a világ körülöttünk
újabb és újabb arcát mutatja figyelmünknek.
Éppen e figyelem lankadhat el, s kimaradunk
a valódi folyamatból, ahol tőlünk sokkal
több függ, mint nem, azaz nem megengedhető üres
járattá tenni akarattalanul életünk.
A lényeg tehát, hogy mi legyünk meghatározók,
irányítók, ha rólunk van szó, a Nap is másként
süt arra, aki élvezi a fénysugarakat,
borús ég pedig gyönyörű felhőkből áll össze.
Az életnek célja s értelme van, előbbiből
jön utóbbi, azt pedig ki kell tűzni alkalmas
időben, ha kell, percenként, de a hosszútávú
kimenetel az eredményért szintén gyakorolt.
Gyakorlat kell legyen apró és nagy dolgokban a
tudatos tervezés, részvétel a létezésben,
nem elsunnyogni feladat és kihívás elől,
de elől járni vállalásban, kockáztatni is.
Mert alig lehet veszíteni, ha tisztában vagy
az értékeiddel és a viszonyoddal mások
irányában, és mindent a helyén kezelsz, ugyan
nem jósolsz, de előrelátod, mi bizonyosság.
Az pedig tőlünk elég függetlenül történik,
de mibe beleszólásunk van, hallgatni fog ránk,
a kettőt sose keverjük össze, s ne dühöngjünk
a nem kudarcon, ne örvendezzünk nem győzelmen.
Mindez megfelelően helyénvaló korszakos
tapasztalat közepette értendő a maga
természetességében, mihez hozzájárulunk,
ellenkező eset bukásán ne csodálkozzunk.














