Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1580)

Körülötted vagy szól a beszéd, vagy hangtalanul

hat rád, nem is tudsz róla, csak mikor közlekedel

és valaki hangosan telefonál, tájékozódsz

akaratlan beszélt gondolati színvonalról.

Ami sosem magas, mert általában csak vissza

köszönteti, büfögi kicsit megemésztve a

közéletből hallottakat hírekben és család,

környezet beszélgető társaitól vettet.

Bár nem kérted és zavar valaki magánélet

nem titkolt részleteiről beszámolót soká

nem odafigyelve is elviselni, nem teheted, hogy

odaszólj, hagyja abba, vagy tegye halkabban.

Aztán jönnek sorban megtörtént események,

ami bárkivel előfordulni szokott, akként

van részletezve, mintha mindenki mást érdekelne,

aki hallja, s ha túlsó fél leteszi, hív újat.

De ez még hagyján, ha a túlsó oldalt nem halljuk,

mert olyan is van, hogy lusta füléhez tartani

a készüléket, kihangosítja, és egészben

részesei vagyunk a társalgásnak óvatlan.

Sokmindent megtudhatunk folyó munka avatott

szakijaitól, esetleg gyakorló eljárás-

megoldás kialakulásába kapcsolódhatunk

be rejtett módon és már eredménnyel titokban.

Azzal is találkoztam, párkapcsolati kérdést

vitattak meg így hangosan, egy vagy kétoldalún,

belemenve mélységekbe (magasságokba nem),

emberi érzés határait feszegetve bőszen.

Igazi elméleti vitát még nem hallottam

vonaton, buszon, villamoson telefonálva,

minek két oka lehet: alkalmatlan környezet

és a szemtől-szembe mivolt is igen szükséges.  

Mindezt nem tenném szóvá, legalább magamnak, ha

a nép nem utazna némán ülve egymás mellett,

és nem ismerve egymást nem kezdeményeznének

társalgást, még hosszú úton sem, nem kíváncsiak.

Most már fő ludas ebben az okostelefon, azt

nézik legtöbben, kizárva mellettük külvilág,

közben azt vélik behívni (vagy csak szórakoznak),

ám ezzel lemaradnak hasznos közvetlenségről.