Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1585)

A kiegyensúlyozottság – neve ellenére –

semmilyen nyugalmat nem ígér, mikor valódi,

sőt, igen izgalmas feladat a fenntartása,

s unalomba fulladva már szélsőséget mutat.

Mert törekvés nélkül nem élet az élet, léha

céltalanságnak volt szokás mondani, mielőtt

el nem terjesztették, hogy az szükséges pihenés,

no de, egész évben mégsem járja, hogy csak tespedsz.

Lesüllyedés lehetetlenségbe tehetetlen

eltarthat jó pár évig egyébként, és alig tudsz

róla, csak éled a sikertelenséget, érzed

a bajt, nincs vigasztalás, kiemelés belőle.

Ezt leginkább rossz életindulás okozza, vagy

inkább életindítás, mert reménytelenséget

közvetített feléd környezeted, lemondásban

találva kiutat, holott az sehová nem visz.

Ám te érezted ezt az ellentmondást, kitörni

akartál, de egyedül kevés voltál hozzá és

kerestél hasonlóan gondolkodókat, külső

segítséget is jelentve, ha ugyanazt akarják.

Hosszú és nehéz munkával, de fokozatosan

felemelkedve alsóbb szellemi állapotból

magasan jegyzett felé, ahová fellépve már

neked is osztanak lapot, kedvedet növelőt.

Oda, ahol a csak még jobb és jobb, szebb és szebb jön

szóba, időszerű változás, nincs visszafelé

vagy lefelé, mert azt csak lelki teher látszata

hitette el veled, már szárnyaló szabad lettél.

Akár többet is vállalhatsz, mint ami szokásban

van, alakíthatod körülmények minőségét,

hisznek neked, felnéznek rád a többiek, vagy mert

társnak tekintenek, vagy példát mutatsz nekik.

Tehetsz másokért is, nemcsak magadért, no nem, mert

korábban nem másoknak dolgoztál volna, de most

nem onnan jön a kényszer, ami visszanyom és fáj,

hanem ahonnan elismerés élménye fakad.

Már te gondolod úgy, hogy nem tehetsz mást, csak a jót,

amit biztonsággal bejárattál, visszajelzést

is megfelelő rangos helyről kaptál, egyensúlyt

teremtve magadban s képviselsz a világ felé.