Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1586)

Kiskorúság-e az öncenzúra emberiség

szinten, beépített elnyomás gondolkodásba,

ha annak korlátait nem ismerjük el saját

ügynek, s külső támogatást keresünk hozzá?

Mert úgy többszörösen megalázzuk magunkat,

nem fogadjuk el, amit tapasztalunk, de hogy a

tapasztalatfölötti honnan van, nem firtatjuk,

sőt üldözést szenved végül minden szabad elme.

Szabad a kényszertől, hogy mindenáron találjunk

magyarázatot felfoghatatlanságokra is,

más módon, más úton indul s kezel valóságot,

kitörve semmiből, haladva valami felé.

Előre nem tudott felé, és ez a lényeg, mit

elmulaszt figyelembe venni, ki ismeretlent

semmibe vesz, hogy az feltárhatja magát, hogyha

kellő alázattal közelítünk hozzá, beszél.

Tájékozódhatunk fogódzókat találva a

további kutatáshoz, de még mindig bízva a

tárgy önálló léte gazdag tárházában, hittel,

tehát világunk jó megismerhetőségében.

És így annak szépségét is befogadhatjuk, de

ha csak előzetes elképzeléseket fogunk

ráerőltetni, bezárul a kapu, nem jutunk

túl a használatba vett dolog megtévesztésén.

Nehéz belátni, hogy mit kell igazán őrizni

emberi élet csúcsteljesítménye számára,

hogy ez a nyitottság az újdonság irányában,

mi ha nem egyetemes, lesz, ki akadályozza.

Sőt a haladás elrekesztése épp azoktól

a legerősebb gát, akik hirdetik az újat,

a jobbat, nagyobbat, fejlettebbet és gyorsabban

elérni általuk, az ő levezénylésükkel.

Ez pedig nemcsak katonai és gazdasági

hatalom intézkedéseit jelenti, hanem

kiterjed a szellemi életre is, nemtudást

nem enged befurakodni közgondolkodásba.

Összemberi kételyt ellenségének kiált ki,

s így reked meg még a mindennapi életünk is

egyetemes kihívás valódi megoldása

feláldozási oltárán elégetve minket.