Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1600)

Ideje rájönnünk, mi nem enged tisztán látni

a templomosoktól a jakobinusokig az

életünk történelmi súllyal meghatározó

szereplők és események valódiságáról.

Helyette álmagyarázatokat kapunk arról,

hogy abban a korban még nem volt rá elég érett

az emberiség, hogy befogadjon megváltó titkot,

„testvériség, szabadság és egyenlőség”-eszmét.

Így aztán arról sincs gondolkodás, milyenné vált

volna az emberiség egészének sorsa a

földön, ha nem irtják ki a templomosokat és

nem fajul el a felvilágosodás szép eszméje.

Fel sem merül azok felelőssége, erkölcsi

terheltsége, akik az elfajulást megtették,

levezényelték, mintha a gonoszságnak lenne

létjogosultsága, utólagos igazsága.

De nincs, az nem indok, hogy a győztesek tobzódását,

rombolását, életellenes ténykedését egy idő

múlva meg tudtuk állítani, felépült

annál is szebb világ, amit megsemmisítettek.

A véráldozat, a szenvedés gyötrelme sosem

szűnik meg attól, hogy, ha nem is feledésbe, de

az emlékezés kultúrájába merülve, már

nem roncsolja a lelkünk, megbocsátást gyakorlunk.

Azért, hogy kiiktassuk a lehetőségét az

újra előfodulásának, olyan jellegű

eszköznek, módszernek, amit elődeink fájón

megszenvedtek, s voltak, kik így előnyt nyertek.

De van még az említett kettőnél sokkal több, és

szintén egyetemes érintettséggel bíró, de

minket, magyarokat érintő igazságtalan

esemény s beállítása, jogunk megismerni.

Sőt, kötelességünk, s a tanulságot levonni,

közhírré és közkinccsé tenni, már nemcsak itthon,

hanem – lényegében bolygónyi kihatása és

fontossága miatt – az egész földkerekségen.

Hogy példánkat máshol is ébresztően értsék meg,

kikövetkeztetve számukra a legkedvezőbb

iránytól eltérést hamis történetírásból, –

e lépések nélkül jövőnk igen kockázatos.