Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1605)

Nekem elég a Magyarok Istene, nincsen nála

egyetemesebb a föld kerekén, mindenségé

nem izgat annyira, mert a világ és valóság  

viszonyát számomra magyarul mutatja minden.

Elsősorban itt és ebben kell kiteljesednünk,

megengedve bárkinek az eltérő utat, mert

ha innen bárki eltávozik, viszi magával

lelkületünket, szellemiségnek is mondhatjuk.

Fontosabb tehát ami itt van, mint mi idejön,

bár mesterkedés ideig-óráig megtéveszt,

hogy kívülről kell várni a fejlettebbet, jobbat,

de abban ténylegesen végül mégsincs köszönet.

Legjobb csupán magunkra számítanunk, ha nem is

kizárólagosan, mert távoli tájak másként  

szülnek remek embereket saját lelkületben,

összegződésük lesz az ő többségi szellemük.

Úgy, mint nálunk, hogy senki sincs, aki egyedül az

egész közösség képességét, tudását bírná,

ezért egymástól tanulni mindenkinek szent  

kötelessége, s itt tör ki új bajok forrása.

Mindentudás kísértése, mi nem is akarja

próbára tenni magát, inkább eljátszaná a

mindenhatót örökké, mi már lelepleződött,

hogy csak erőszak hatalmának gyilkos álsága.

Az megöli meghódítottak, vagy arra szántak

kiváló tulajdonságait, nyomor s alázat

szolgálja az áldatlan állapot fenntartását,

istenség hullik porba, másik felemelkedik.

Csak a legnagyobbaknak megengedett, hogy saját

üdvösségük legyen, többieknek ők engednek

korlátozott hozzáférést idegen szellemhez,

mi nem boldogít, sőt, egyenesen ellenséges.

Most majd megkapom ezért, hogy nekem semmi sem jó,

de ha tudunk jobbat, ne fogadjunk el rosszabbat,

ne maradj másodsorban, ha elsőben a helyed,

rangsorolást téged illetően magad végezz.

Legyen elég öntudatod, önbizalmad, amit

magyarként a Magyarok Istenébe vetett hit

még akkor is biztosít, ha egyből ez nem látszik,

mert majd megnyílik égi csap, tudáserő-eső.