Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1608)

Hamar kialakul az igazságkeresés helyett

az erő mögé felsorakozottak tábora,

attól kezdve már hiába töröd magad igaz

ügyért, a többség határoz, kisebbségben maradsz.

Így van ez közönséges kis ügyekben, s gyakorta

helytelen állítás, téves adat terjed bőszen,

vélt „hivatalos támogatással”, gondolkodni

sem kell, hiszen tekintélyes hely hitelesíti.

Felfoghatatlan, miért szeretik az emberek

a semmittevést, különösen észbeli téren,

azt sem ellenőrzi, ami keze ügyében van,

lustább annál, minthogy tudatosítson dolgokat.

Ez az állandó pihenési hajlam azért nem

öli meg teljesen a lelket, mert szórakozni

mindenki szeret, akar, ott éli ki lendület

utáni vágyát, lényeg, hogy célzata ne legyen.

Jó, jó, nincs ezzel baj, de legyen meg mindennek a

saját helye, besorolása, rangsora élet

teljességében, ne másszon fontosabb hátára

a jelentéktelen, mert útvesztőbe tévedünk.

És sokkal inkább így lesz nem mindennapi, nagyobb

ügyekkel, amikor tényleg szükség lenne egymás

bizalommal meghallgatására, amit most, ma

nagyfokúan elősegít sok hírközlő eszköz.

Már a kínálat a meghatározó, válogathatsz

ugyan, de felszín itt is eltakarja a mélyet,

mire végére érsz a keresgélésnek, zúg a

fejed a sok ugyanolyan sekélyes közléstől.

Ám te magad is utánajárhatsz, nyitva van a

könyvtár, levéltár, előadások egyetemen,

akadémián, nyitottak, s ha valaki ott volt

és beszámol róla, az is jól tájékoztathat.

Hogy aztán tényleg tudd, kiben bízhatsz meg, kinek a

véleményére adhatsz, már előzetesen ki

kell próbálni őket, igényességükről meg

lehet győződni, szakmai hitelességükről.

Hogy nem adták el a lelküket ama bizonyos

erőnek, amely nemcsak a szélirányt állítja

be, hanem a pénzcsapot is kezeli, – független

te lehetsz e folyamatban, de akarj az lenni!