Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1618)

A közélet művészete sosem felelőtlen

játék, sosem diktátum, vagy csupán ellentmondás,

ellenállás, s nem a szereplők személyének, sőt

személyiségének bírálata, de egészen más.

Előremutató hozzáállás, jövendölés

a saját úton, annak mentén várt sikerekről,

eredményekről, ennek érdekében végzendő

munkáról, tehát nem csábos-üres ígérgetés.

Nem a világ megváltása, hanem esetleges

megváltoztatása a cél érdekében, és ezt

a célt úgy kell megfogalmazni, hogy mindenkinek

sajátjaként jelenjen meg lelki szeme előtt.

Úgy kell tehát vonzalmat gerjeszteni okosan,

hogy megbízzanak a dolgok vezényletével, hogy

kitűnjünk a többi reménybeli vállalkozó

közül, de nehogy teljesíthetetlenségekkel.

A vezérszéken ülő sem lehet biztos benne,

hogy sosem fog az alatta meginogni, hiszen

jól csinálja, becsületesen, rendben megy minden,

mert a jobbnál is lehet jobb, különösen elvben.

Ne ölbe tett kézzel várja tehát a következő

megmérettetést, ne csak a dolgát végezze, mit

vállalása, megbízatása kijelöl, talpon,

hivatalban maradáshoz többlet is szükséges.

Örömcsapat helyett, mint a győzelemkor, ne csak

az ünneplés legyen előtérben, képviselet

árnyoldalait is mutassa be, kemény munkát,

kis kudarcokat és nagyobb sikerek gyökerét.

Hogy olyan jól nem tudja csinálni senki, mint ő,

mert a tudásán túl a szerencsecsillaga is

magasan áll, jók a kapcsolatai, no, nem az

égiekkel, hanem a földi potentátokkal.

Nekünk, átlag polgároknak tehát ebből kell majd

eldönteni, mi legyen a sorsunk aztán tovább,

valamennyire belelátva a folyamat

részleteibe, ne felszínes, megtévesztett

döntnökök legyünk, ne elfogultság vezessen, de

igazságos bírók legyünk, akik önmagukról

ítélkeznek, amikor beleszólnak a világ

folyásába, a legjobbat akarót választva.